1100 és 1200 körül született Szicíliában atyja Szinibaldi gróf volt. Származása lehetővé tette, hogy fejedelmi udvarban nevelkedjen minden kényelem és pompa között. Ifjú lányként titkon elhagyta otthonát, hogy remeteségben éljen. Később egy még ridegebb cseppkőbarlangot választott tartózkodási helyéül Palermo közelében a Monte Pellegrio oldalában. Lába előtt terült el a gazdag város minden csábjával és a fölséges vidék ezer szépségével Ő pedig ott fönt a legkeményebb önmegtagadásban és imádságban élte életét.
Mikor halálát közeledni érezte lefeküdt a barlang padlójára bal karját vánkosként feje alá tette, jobbján feszületet szorongatott. 1166 táján halt meg. A cseppkőbarlangban a víz, kővé vált Rozália testén így azt épségben megőrizte. A barlangban talált lati nyelvű felirat közli:

„Én, Rozália Sinibaldusnak, leánya elhatároztam, hogy ebben a barlangban élek a Mi Urunk Jézus Krisztusnak szerelméért”.

Mind a bencések, mind a görög egyház hívei azt állítják, hogy Rozália az Ő hitük szerint élő apáca volt. 1624-ben pestis pusztított Palermóban és a járvány egyik áldozatának látomása nyomán találtak rá és Rozália remetebarlangja mellett. Palermo város védnöke és a pestis betegek patrónusa. Művészi ábrázolás nevének feliratát látjuk egy barlang falán, fején rózsakoszorú fekvő alak.

A szent halálát követően nem sokkal már el is kezdődtek a csodák, s a palermóiak gyakran imádkoztak hozzá közbenjárását kérve. Egyik fő csodatevése egy pestisjárvány megszűnése volt, mikor csontjait a városban körbevitték. A palermói katedrálisban Szent Rozália tiszteletének ugyancsak számos jelét láthatjuk. Rozália tiszteletét Eszterházy Pál nádor plántálta Grácon át hazánkba, amikor a Fraknó vára mellett húzódó hegység legmagasabb csúcsára építtetett (1666) Rozáliának szentelt kápolnát. Később aztán az egész hegységet szentünkről nevezték el. Rozália a katolikus barokk népéletnek egyik legjellegzetesebb alakja, az egykorú járványos betegségek kiemelkedő hazai védőszentje.

A kényelmet kereső mai világunkban is van mondanivalója: ha nem is élhetünk ilyen rideg körülmény között, mivel van dolgunk a világban, de Jézusért lehet és kell kényelmet nyújtó dolgokról lemondani, nemcsak a lelki edzettség miatt, a szenvedés önmagában nem cél, hanem az Úrért, kegyelemért, engesztelésért magamért és a magyarságért. Az is sokat mond, hogy éppen ebben a korban, a jó módban élők nem érezték a boldogságot a jólétben és menekültek belőle.
Aki elveszíti életét érettem, hallhatjuk az Úr szavát az megtalálja azt, bárcsak ma is sokan megtalálnák.
Orosz Lőrinc,