Szent Paula
A január 26-án ünnepelt szentről, az előkelő római asszonyról
Szent Jeromos írásai alapján emlékezünk meg. A kolostoralapító Paula
erőssége Isten igéje volt; kívülről tudta a Szentírást, és minden
igyekezetével azon volt, hogy annak egyetlen szavát se engedje elveszni.
„Ha minden tagom nyelvvé válna, és emberi hangon tudna szólni,
akkor sem lennék képes méltán dicsérni Szent Paula erényeit. Nemes
származású volt, de igazán nemessé a szentség tette. Egykor gazdag volt,
most Krisztus szegénysége ékesíti ” – e szavakkal írt Szent Jeromos az
előkelő római asszonyról, aki „Róma aranyos házai helyett Betlehem
vályogviskóit választotta”.
Rómában, majd Betlehemben Istennek szentelt életű nők tömörültek
Szent Jeromos köré; aki Isten igéje iránti tiszteletre tanította és
beavatta őket Krisztus misztériumaiba. E nők közé tartozott az előkelő
római Paula is.
Paulát tizenöt évesen férjhez adták a pogány Toxotiushoz, öt
gyermeket hozott világra: Szent Blesillát, aki Istennek szentelt
özvegyként fejezte be az életét; Paulinát, Szent Pammachius hitvesét;
Szent Eusztochiumot; Rufinát, „aki korai halálával megkínozta anyja
szerető szívét” és Toxotiust, akinek a lánya később követte őt
Betlehembe. Paulát gyermekkorától kezdve eltöltötte Krisztus szeretete,
jótettekre késztetve őt.
A fényűzésről, amely férje házában körülvette,
később így vallott: „A puha gyolcsruhákat és drága selyemszöveteket
durva vezeklőöltönnyel kell felcserélnem. Amint férjemnek és a világnak
tetszettem, úgy akarok ezután Krisztusnak tetszeni.”
Férje
halála után, hívást érezvén a szerzetesi életre, csatlakozott az
Istennek szentelt özvegyhez, Szent Marcellához, aki házát az első római
„női kolostorrá” alakította, ahol az egyiptomi szerzetesek és szüzek
példája szerint Krisztusnak szentelték életüket. Paula saját palotáját
is kolostorrá alakította át lánya, Eusztochium támogatásával. Férje
halála után Blesilla is csatlakozott anyjához és nővéréhez. Teljes
elvonultságban, aszkézisben és imádságságban éltek. Paula bőkezűsége nem
ismert határt: szegényeket és betegeket ajándékozott meg jómódú háza
gazdagságából, felkereste a segítségre szorulókat és gondoskodott róluk.
Paula látta vendégül a Szent I. Damazusz pápa (366–384) idején
tartott zsinatra Rómába érkező Epiphanioszt, a ciprusi Szalamisz
püspökét és Paulinoszt, Antióchia városának püspökét. Jelenlétük
hatására elhagyta szülővárosát, hogy Théba szerzeteseihez zarándokoljon.
385-ben hajóra szállt lányával, Eusztochiummal.
Úton Kelet felé,
Cipruson adományaival felkereste a környék kolostorait.
Szamárháton érkezett a szent helyekre. „Mint szomjazó a vágyva
vágyott vizet, úgy érintette meg ajkával azt a helyet, amelyre az Úr
holttestét helyezték.” Kiosztotta adományait Jeruzsálem szegényei
között. Bejárta az egész Szentföldet, s Egyiptomban felkereste a pusztai
szerzetesek településeit. „Minden egyes cellába belépett; mindenkinek a
lába elé borult”, mert mindenkiben Krisztust látta, és mindenkiben
Krisztusnak szolgált Betlehembe
visszatérve felépíttetett egy kolostort szerzetesek, egy másikat
szerzetesnők számára és egy zarándokszállást.
A kolostorban utolsónak
tartotta magát Krisztus szolgálói között. Adakozása meghaladott minden
ésszerű mértéket; gyakran kért kölcsön, hogy senkit se kelljen
visszautasítania. Egyetlen kívánsága az volt, hogy koldusszegényen
haljon meg, még a halotti lepel se legyen a sajátja. Kívánsága szó
szerint beteljesedett.
Temetésére hatalmas tömeg gyűlt össze Palesztina városaiból, amikor a templom alatt, Krisztus barlangja mellett eltemették.
Magyar Kurír
Kommentáld!