Az oszlopos remeték a keresztény aszketizmus legkülönösebb megjelenítői. Először a korai szír szerzetességben jelentek meg. Később is elsősorban a keleti egyházban terjedt el ez a fajta aszketizmus. A nyugati egyházban az aszketizmus ilyen szélsőséges formája nem terjedt el.
Az oszlopos aszkéták egy magasabb oszlopot építettek vagy választottak maguk számára, a tetején kb. 2 négyzetméteres felületű kőlappal, amit korláttal vettek körbe. Az élelmet létrán juttatták fel hozzájuk a tanítványok, követők. A remeték így szeparálták el magukat a zajos külvilágtól.
Az oszlopos aszketizmus és remeteélet megteremtője Oszlopos Szent Simeon volt, életéről röviden az alábbiakban írunk.
Simeon a IV. század végén (390 körül) született Szíriában. 13 éves korától pásztorként vigyázott szülei juhaira, tehát nem volt tanult ember. Egy vasárnap a nyolc boldogságról hallott a templomban, ami nagyon megérintette lelkét. Álmában aztán látomása volt, ennek hatására a közeli aszkétákhoz szökött, ahol megismerkedett a szerzetesi élettel és a Szentírással. Két év múlva belépett az Antióchia mellett található teledai kolostorba. Az itt eltöltött tíz év alatt aztán „beletanult” az aszketizmusba. Előfordult, hogy elöljárójának kellett figyelmeztetnie túlzott buzgóságára aszkéta gyakorlatai kapcsán. Emiatt később el is bocsátották. Ezután remetének állt és a pusztába ment, ahol egy szűk barlangkunyhóban lakott. Állítólag az egyik nagyböjtben 40 napig nem evett és nem ivott, a barlangkunyhó padlóján találtak rá ájultan. A pusztai élete során kezdtek tanítványok köré gyűlni. Tanításai közben ő maga is tisztult, fejlődött. Következő lépésben egy kis telekre költözött és szabad ég alatt lakott.
Ezután a vezeklésnek új módját választotta: egy oszlopra állt. Ott hideget-meleget és napot-esőt tűrve böjtölt, imádkozott és vezekelt. Közben egyre magasabb oszlopokat épített: a végén már 20 méter magas oszlopon rendezkedett be. Hosszú éveken át még a lábát is az oszlophoz láncolta. Életében több mint 40 évet tölthetett oszlopokon. Rendes napirendje volt: éjszaka imádkozott, nappal pedig a hozzá érkező sok ezer zarándokkal foglalkozott: tanította, megáldotta, tanácsokkal látta el őket. Szavainak hatására sok pogány lett kereszténnyé. Végül 459-ben halt meg, az antióchiai főtemplomban helyezték örök nyugalomra. Temetési menetében is sok csoda történt: így dicsőítette meg Isten a nagy vezeklőt. Oszlopa helyén halála után szinte azonnal zarándokhely létesült, mely templom romjai ma is láthatók.