Szülei unszolásának azonban nem akart ellenszegülni, ezért végül is Nazianzban telepedett le. Itt vette föl a keresztséget apja kezéből, aki már igen koros volt és alig tudta ellátni püspöki hivatalát. Szükségét érezte annak, hogy fiatal erőre támaszkodjék, s az egyházközösség is ezt kívánta. Így azután édesapja pappá szentelte Gergelyt. Ő azonban nehezen fogadta el e kényszerhelyzetet, melyet később ,,zsarnokságként'' emlegetett. Elmenekült otthonról és Vazulnál keresett menedéket. Barátja lelket öntött belé, s így néhány hónap múlva hazatért.

Apja ettől fogva számíthatott támogatására. Érzékeny, finom lénye mérséklő hatást fejtett ki akkor, amikor a teológiai viták és harcok széthullással fenyegették az egységet és a békét.

Érzékenysége mélységes felebaráti szeretettel társult. Ez képessé tette volna, hogy az Egyház érdekében olyan működést fejtsen ki, amely a tettek nagy embereihez is méltó volna. Több tehetség rejtőzött benne, mint maga is vélte.

Közben Vazul Cézárea püspöke lett és új püspöki székhelyet alapított Szaszimában. Figyelmen kívül hagyva emberi sajátságait, Gergelyt küldte oda püspöknek, aki nem ellenkezett. Püspökké is szentelték, de sohasem foglalta el székét, mert vonakodott ,,a cézáreai püspök malacait és tyúkjait'' őrizni, amint bizonyos éllel megjegyezte. Ismét meneküléssel vonta ki magát a felelősség alól, és barátját sem kímélte meg a kritikáktól.

Magányban keresett menedéket, majd nemsokára hazatért Nazianzba, hogy apja mellett lehessen -- aki közel száz éves korában, 374-ben meghalt --, attól azonban vonakodott, hogy utódja legyen apjának. Még ugyanabban az évben elhunyt édesanyja is, ezért Szeleukeiába vonult vissza, hogy az aszkézisnek és a szemlélődésnek éljen. De itt sem volt boldogabb, mint másutt. Széleskörű levelezésben keresett vigasztalódást, mert nem tudott emberi kapcsolatok nélkül élni. Vazul halála után ő lett a feje a niceai hitvalláshoz hű egyházközségeknek.

Gyors egymásutánban veszítette el szüleit és barátját. Személyes vonatkozásban magányosabb lett, mint bármikor. Búskomorság vett erőt rajta: ,,Csak egyetlen kivezető úton találhatnám meg szenvedéseim végét, és ez a halál. De a másvilág is rémít, ha evilág tapasztalatai alapján kell ítéletet alkotnom róla.''

Ekkor azonban új lendületet adott életének a történelem fordulása. Valens császár, aki az ariánusok pártján állt, elesett a gótok ellen vívott harcban. Az új császár, Theodósziusz a niceai hitvallást követte. Eljött a pillanat, hogy az Egyház állapota jobbra fordulhasson. Gergely méltónak mutatkozott a helyzethez. Konstantinápolynak, a kelet-római birodalom fővárosának templomai mind ariánus kézen voltak. A fővárosban megmaradt hívek kicsiny közössége Gergelyhez fordult. Ezúttal is panaszkodott ugyan, hogy kényszerítik, mégis elfogadta a konstantinápolyi püspöki tisztséget.

Konstantinápolyban siralmas állapotok fogadták. A katolikusoknak egyetlen templomuk maradt, ezért Gergely kénytelen volt híveit a magánkápolnájában összegyűjteni. Megjelenése nem volt mutatós, de ahhoz értett, hogy buzgóságával, szavának erejével és kedves lényével megnyerje a népet. Öt nagy, ún. Teológiai beszédet mondott ezekben az időkben, és azok a lehető legjobb hatást fejtették ki.

Új nehézségek támadtak azonban, amikor föltűnt mellette Maximosz, ez a közönséges kalandor. Gergely gyanútlanul fogadta, pedig tulajdonképpen az arianizmus fő fészke, Alexandria küldte. El is követett mindent, hogy Gergelyt eltávolíttassa a Feltámadás- templomból, és magát választassa meg a helyébe. Hatalmas botránnyá dagadt az eset, de a nép és a császár Gergely mellett állt. A 381. évi zsinat hivatalosan is konstatinápolyi püspökké nevezte ki Gergelyt.

Életében először fogadott el hivatalt ellenkezés nélkül. A zsinat alatt meghalt Meletiosz antiochiai püspök. Utódjának megválasztása során azonban Gergely intézkedései nem mindig voltak szerencsések. Ellenzéke támadt, amely ott ártott neki, ahol csak tudott. Megvádolták, hogy törvényellenesen járt el, amikor a szaszimai püspökséget a konstantinápolyira cserélte. Gergely nem értett a taktikázáshoz, ezért nem tudott kellően védekezni. Ismét fölmentését kérte, és meg is kapta.

A zsinattól méltóságteljes beszédben vett búcsút. Gergely lelkén hosszú ideig nem gyógyuló sebet ejtett a zsinat: ,,Ostobák és fecsegők gyülekezete, akik csak károgni tudnak, mint egy varjúraj''. Mielőtt elhagyta a fővárost, végrendelkezett. Minden vagyonát a nazianzi katolikus egyházközségnek hagyta a szegények gyámolítására. Ugyanúgy, mint elhunyt barátja, Vazul, mindig gondoskodott az élet mostoháiról és a szerencsétlenekről, támogatta és védelmezte őket.

Rövid ideig ismét Nazianzban segédkezett, azután visszavonult Arianzba, s ott filozófiával, költészettel foglalkozott és terjedelmes levelezést folytatott. Itt írta meg élete költeményét. Ma is ebből ismerjük érzékeny és szorongásokkal teli egyéniségét. Jeromos szerint 389-ben vagy 390-ben halt meg.

Ékesszólásánál is jobban megragad minket szívének finom érzékenysége. Írásai azt mutatják, hogy bensője csupa megrendültség, csupa finom remegés. S ha személyiségét vizsgáljuk, nem állhatunk meg a művésznél és a költőnél, hanem föl kell fedeznünk benne a misztikust is, aki Istent keresi szünet nélkül.

Mert Gergely egész életén át Istent kereste. Szorongásait és kereséseit híven leírta: ,,Mim van nekem? Mi vagyok én? Mivé leszek? - - Minderről semmit sem tudok. Mondd, nem halál-e az élet, és a halál nem élet lesz-e egykor, ellentétben azzal, amit gondolsz?'' Ez a tizennegyedik költemény tele van azzal az égő vággyal, hogy közelebb kerüljön Istenhez, és megtalálja benne ,,szíve sebének'' gyógyulását. Lelkének legbensőbb titkát tárja föl itt a költészet.

A ,,teológus'' nevet elsősorban az isteni misztérium iránti érzékével érdemelte ki. A történelem azért tulajdonította neki a Himnusz istenhez szerzőségét, mert jól tükrözi Istenhez törekvő vágyakozását:

,,Te vagy mindeneknek túlján,

más névvel hogyan illesselek?

Milyen ének tudna megénekelni?

Nincs szó, amely kimondhatna.

Mely szellem tudna megérteni?

Nincs értelem, amely fölfoghatna...

Minden lény vágya, minden teremtmény sóhaja

tehozzád igyekszik.

Hozzád imádkozik minden, ami van,

és a csend himnuszát

hozzád küldi minden létező,

amely olvasni tudja teremtésed könyvét.''

Abban az időben, amikor a krisztológiai harcok Jézus Krisztus istensége és embersége körül folytak, Gergely ingadozás nélkül azt a hitet fogadta el, amely Jézus személyében egyszerre vallja az isteni és az emberi természetet. Izzó Krisztus-tiszteletével Clairveaux-i Bernát előfutára volt. Gergely költeményei egyaránt tanúskodnak a szorongásról, amely életére nehezült, de arról is, hogy nagy lelke mily szakadatlanul kereste Istent és a békét:

,,Tégy erőssé, Krisztus,

szolgád halálosan fáradt.

Hallgat a hangom, mely Téged énekelt.

Ezt elviselni hogyan tudod?

Adj erőt és ne hagyd el szolgád.

Szeretnék újra egészséges lenni,

Téged dicsérni és néped megtisztítani.

Erősségem, kérlek, többé el ne hagyj.

Elárultalak bár a viharban,

szeretnék hozzád találni újra.''

A bizánci egyház január 25-én, a halála napján ünnepli. A római naptárba 1500 körül vették fel az ünnepét, május 9-re, amelyet egy 9. századi martirológium tévesen Gergely égi születésnapjaként közölt. 1969-ben áthelyezték az ünnepét január másodikára.

Ez az ékesszóló és mélygondolkodású szent, akit ,,a teológus'' és ,,a keresztény Démoszthenész'' névvel illettek, az írók és a költők védőszentje.

Egy elbeszélés szerint zsenge gyermekkorában egy álmot látott, amely mélyen beleivódott lelkébe. Két fehérruhás nőalak jelent meg előtte. Az egyiknek fátyol takarta az arcát. Karjukba vették és megcsókolták Gergelyt. Amikor csodálkozva nevüket kérdezte, az egyik azt mondta, hogy őt Szüzességnek hívják, a másik pedig Bölcsességnek nevezte magát. Elmondták még, hogy kísérői Krisztusnak és mindazoknak, akik a tisztaságnak szentelik magukat, hogy Isten hívását követve éljenek. Ez a csodás látomás mélyen a gyermek szívébe vésődött. Ettől fogva élete végéig szűzi tisztaságban élt és minden erejével a bölcsességet szolgálta.

Megrendítőek azok a szavak, amelyekkel ez az alázatos püspök búcsút vett népétől, amikor látta, hogy ellenségei makacsul kétségbe vonják megválasztásának jogszerűségét: ,,Ha megválasztásom ekkora nyugtalanságot kavar, akkor Jónás prófétával azt mondom: ťFogjatok és dobjatok a tengerbeŤ, hogy elcsituljon a vihar, bár azt nem én támasztottam. Sosem kívántam püspök lenni, és ha az vagyok, az az én akaratom ellenére történt. Szívesen visszamegyek magányomba, hogy Isten egyháza nyugalmat leljen. Csak azt kérem tőletek, hogy utódomul erényes férfit válasszatok, aki majd buzgón védi a hitet.''

Azután elbúcsúzott szeretett konstantinápolyi templomainak klerikusaitól és híveitől. Mindenki könnyezett, amikor e szavakkal végezte beszédét: ,,Gyermekeim, őrizzétek meg a hit rátok bízott kincsét, és emlékezzetek rá, hogy többször is ťmegköveztekŤ, mert az igaz hitet plántáltam szívetekbe.''

Istenünk, ki Nazianzi Szent Gergelyt és Nagy Szent Vazult azért adtad Egyházadnak, hogy példájuk és tanításuk világosságul szolgáljon, kérünk, engedd, hogy igazságodat alázatosan megtanuljuk és hűséges szeretetben tettekre is váltsuk!

Válasz