Advent, új kezdet, új egyházi év. Újra útnak indulunk Jézus Krisztus útján. Jócselekedetekkel akarunk indulni a közelgő Krisztus elé. Új elhatározás, szent várakozás gyullad a lelkünkben. Virrasztva és imádkozva készülünk Jézus megtestesülését ünnepelni.

A Biblia legvégén feltör a szívből fakadó kérés: jöjj el, Uram Jézus. A valamiképp már Istenre talált és ezért Istent még inkább kereső ember kívánsága ez. Oly mély, hogy ránkmaradt arám eredetije: maranatha: Jöjj el, Uram Jézus! Az advent szó ennek a latin megfelelője. Az egyház nyelvén Úr-jövetet jelent. Az Úr: a názáreti Jézus Krisztus, akiben Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiaként adta Őt nekünk, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Eljövetelét több szinten érthetjük:

A keresztény ókor két eljövetelére gondolt: s történelmi és a világvégire. A történelmire, a már megtörténtre, hogy Jézus közénk született, vállalta emberi mivoltunkat, mai szóval: szolidáris velünk. Ezzel lehetővé tette számunkra, hogy megszabaduljunk vétkeink nyomasztó terhétől. Jézus világvégi eljövetelét ekkoriban második eljövetelének mondták, s olyan komolyan vették, ahogy Jézus a virrasztásra és készenlétre tanított minket. Aki virraszt, azért van ébren, hogy az éjszakában élve, ne legyen az éjszaka fia. S ebben valami remény, valami öröm csillan meg: közel már az Úr! Adventi liturgiánk ma is csupa líra, bensőség, bizalom. Egyedülálló a vallások világban, hogy egy böjtös jellegű időszakban külön vasárnapja van az örvendezésnek.

A középkor már hármas Úr-jövettel számolt: a történelmivel, az ezentúl kihangsúlyozott kegyelmivel és az eszkatológikus világvégivel, amint ezt pl. Szent Bernát l2.Szent.i beszédei már tükrözik. A kegyelmi advent Krisztusnak a jelenbeli valamiképpeni eljövetelét hangsúlyozza: Ő az idő szövetének az idei 1989. Karácsonyán is megérinthet minket. És ennek a szemléletnek a gyökerei talán a legrégibbek advent átélésében: ugyanis az ősadvent a 4 Szent.-ban egy Vízkereszt előtti háromhetes keresztségi felkészítő időszak volt. Jellemző, hogy a középkorban, - hazánkban is - advent első vasárnapján Jézus virágvasárnapi bevonulását olvasták evangéliumként. Ezzel azt akarták mondani, hogy Ő állandóan időszerű, hogy mint a századok ura lép be az új egyházi évbe s ezen át életünkbe. Számomra érdekes felfedezés, hogy Bálint Sándor, a neves vallási néprajz-kutató szerint a budai ciszterci Szent Imre templomban egy időben felújították azt az ősi szokást, amelynek erejében advent kezdetét éjféli harangszóval jelezték.

.