olvasmány: Szám 21,4-9 Akit marás ér, és a rézkígyóra tekint, megmenekül.
Evangélium: Jn 8,21-30 Ha majd felemelik az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok.
Aki nem hisz a megfeszített Krisztusban és nem adja meg magát neki, az nem nyerheti el az üdvösséget. Az ember a kereszt áldott jelében nyerte el a megváltást. A szent kereszt nem jelkép, hanem a legnagyobb valóság: a Keresztből születik a keresztény élet, a Megfeszített ad életet a kereszténynek, és a megkeresztelt hívő csak az Úr keresztjéhez tapadva és kínszenvedése végtelen érdemeiben bízva, nyerheti el az üdvösséget
A mennyei Atya elküldte Jézust, aki mindig azt hirdeti és teszi, amit rábízott az Atya. Természetes, hogy az Atya tetszését találja ebben az engedelmességben, amint ezt az emberek előtt is nyilvánvalóan kifejezi, amikor Jézus megkeresztelkedik a Jordán folyó vizében. Mi akkor válhatunk a mennyei Atya kedves gyermekeivé, ha életünkre úgy tekintünk, mint amit Isten követségében kell leélnünk. Azt kell megmutatnunk az embereknek, hogy a Lélek segítségével végrehajtható az Atya terve a világban. Azt kell hirdetnünk, hogy a megváltó Krisztus minden ember számára elhozta a bűntől való szabadulás lehetőségét. Arról kell tanúságot tennünk, hogy Jézusban, az Isten Fiában mutatkozik meg leginkább az Atya minden ember felé kiáradó irgalma és szeretete, Isten nem elítélni, hanem üdvözíteni akar minket. (Adoremusz 2005)
„Én fölülről vagyok, ti e világból vagytok” – halljuk a mai evangéliumban. A hétköznapi élet tettei és döntései sokszor megerősítenek bennünket abban, hogy be vagyunk zárkózva földi vágyaink és terveink szűk körébe. Istennek mindnyájunkkal nagyszerű terve van, de hajlandók vagyunk-e tudomást venni róla? Jézus azért jött, hogy az istengyermekség távlatait nyissa meg előttünk. „Mindenkor azt teszem, ami kedves Atyámnak.” – mondta küldetéséről.
Kommentáld!