Szent Romuald (951/952 – 1025 vagy 1027. június 19.) a kamalduli rend megalapítója, a 11. században elterjedő remete-mozgalmak egyik központi alakja.
Életrajzírója, Damiani Péter
szerint Romuald Ravennában született, az arisztokrata Onesti-családban.
Hasonlóan a többi nemes ifjúhoz, Romuald is léha és fényűző életet élt
20 éves koráig, míg egyszer végig nem nézte, ahogy apja, Sergius
párbajban megölt egy embert. A feldúlt Romuald ennek hatására Szent
Apollinaris monostorába menekült, ahol szerzetes lett. Három évvel
később azonban kivonult a kolostorból, és egy elhagyott szigeten remete
lett, egy idősebb szerzetes, Marinus társaságában.
Romuald hamarosan olyan tekintélyre tett szert, hogy rávette a
velencei dózsét, I. Orseolo Pétert, hogy hagyja el világi életét és
álljon ő is szerzetesnek. Orseolo Péter Barcelona mellett Romualddal és
Marinusszal Cuxai Szent Mihály kolostora mellett remeteközösséget hozott
létre
III. Ottó
biztatására egy kolostor apátja lett, azonban a szerzetesek ellenállása
miatt le kellett mondania reformjai bevezetéséről. Hamarosan az apáti
tisztről is lemondott, majd visszavonult remeteségében Toszkána
területén hozott létre számos remete-közösséget. Ezek közül kiemelkedik
Fonte Avellana (1012 körül), és Camaldoli (1023 körül). Állítólag olyan
nagy tisztelet övezte, hogy a toszkán őrgróf, Rainerius sem elküldeni,
sem tekintetét állni nem volt képes. Romuald az általa alapított Val di
Castro közösségben halt meg 1027 körül.
Ünnepnapja minden évben
halálának napja június 19.
Tanítása
Romuald három keresztényi tradíciót ötvözött szerzetesi-remetei
gyakorlatában: Szent Apollinaris monostorának a cluny-i reformokat
követő bencés, Marinusnak az ír kereszténységből származó remete, és a
helyi ibér tradíciókat ötvözte össze új tanításban, és hozott létre új
szerzetesrendet, a kamaldulit.
Az új rend jellegzetessége, hogy egyesíti a kontemplációra,
elmélkedésre lehetőséget adó remeteélet elszigeteltségét a bencés regula
által előírt közösségi életformával. A szerzetesek eleinte közösen is
tevékenykedtek, majd visszavonultak cellaházaikba. Idővel azonban a
cellaházakba való visszavonultságban töltött elmélkedés töltötte ki
leginkább az életüket.
Fehér barátoknak, illetve fehér bencéseknek is nevezték a
kamalduliakat, fehér csuhájuk miatt. Jellegzetes a hajviseletük is,
ugyanis a fejtetőt borotválják, ezzel szemben a tarkójukon rövidre vágva
meghagyják hajukat. Ezt a hajviseletet egészíti ki a szakáll.
Jellegzetes a némasági fogadalmuk: egymással nem kommunikálhattak, és
nem érintkezhettek a külvilággal sem, december 28. és január 2. közötti
napok kivételével, amikor a refektóriumban gyűltek össze, máskor azonban
cellaházuk telkét is csak engedéllyel volt szabad elhagyniuk.
Magyarországra a XVII.században telepedtek be, leghíresebb hazai kolostoruk Majkon található.
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Saint Romuald című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
Magyar forrás
- Puskely Mária: Szerzetesek- A megszentelt élet 99 intézménye. 1990. ISBN 963027955X
- Puskely Mária: A keresztény szerzetesség történeti fogalomtára. 2006. ISBN 9639642306
- Szántó Konrád: A katolikus egyház története. 1987. ISBN 9633634814
- Diós István(Szerk.): Szentek élete. 2009. ISBN 8000000053862 Online változat
Kommentáld!