Nyelvem hirdeti igazságodat és dicséretedet mindennap. (Zsolt 35,28)

[A tanítványok] nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent. (Lk 24,52–53)

Olvasmányok: Ef 1,15–23 és 2Tim 2,1–13

Lelki útravaló a mai napra

A 35. zsoltár utolsó sora és Lukács evangéliumának záró mondata egybecseng; nem véletlenül.

Mindennapi volt a dicsőítés a zsoltáros Dávid ajkán, és mindennapi öröm jellemezte a tanítványi közösséget. Mindennapi – így egybeírva – azt jelenti: rendszeres, létfontosságú, általános. Mi az, ami „mindennapi” a mi életünkben? Mi az, amit olyan fontosnak tartunk, hogy soha nem maradhat el? A reggeli kávé szürcsölése közben a friss hírek meghallgatása vagy a Facebook-bejegyzések böngészése, az esti kutyasétáltatás és a lefekvés előtti fogmosás…?

Ahogy vannak mindennapi szükségleteink és tevékenységeink, úgy kell(ene) lennie mindennapi dicsőítésnek is az életünkben. A mindennapi hálás öröm Krisztus „nem mindennapi” szeretetének megtapasztalásából fakad. A nem mindennapi jelentése ez esetben: rendkívüli, egyedi, megszokhatatlan. Ez a nem mindennapi szeretet egyszer s mindenkorra kiáradt a Golgotán, és azóta is naponta elárasztja életünket. Ez volt a tanítványok örömének kiapadhatatlan forrása, és ez lehet a mi számunkra is az.

Kérjük-e még Istentől a mindennapit? Megszületik-e szívünkben és ajkunkon a dicsőítő ima? Ne törődjünk azzal, hogy ma nem trendi hálásnak lenni, dicséretet énekelni. Gyermeki örömmel zengjünk Te Deumot Sík Sándorral: „Téged, Isten, dicsérlek / és hálát adok mindenért.”

*

Uram, ma nem trendi boldognak látszani, divatba jött a savanyú arc. Uram, ma nem a jó hír hozza lázba az embereket, viszont jó biznisz a katasztrófaturizmus. Uram, bevallom, hogy evangélikus létemre nem tudom igazán vonzóan továbbadni az evangéliumot. Kérlek, nyisd meg szorongásaim börtönét! Kérlek, tölts be a te örömöddel! Kérlek, mindennap szabadíts fel az evangéliummal való szolgálatra! Ámen.

Szerző: Győri Gábor