2010. március 21. - Nagyböjt 5. vasárnapja

  Abban az  időben:  Jézus  kiment  az Olajfák  hegyére.  Kora  reggel  újra
  megjelent a  templomban.  A  nép  köréje  sereglett,  ő  pedig  leült,  és
  tanította őket.  Az  írástudók és  a  farizeusok egy  házasságtörésen  ért
  asszonyt vittek  eléje.  Odaállították  középre,  és  így  szóltak  hozzá:
  "Mester, ezt az  asszonyt házasságtörésen érték.  Mózes azt parancsolta  a
  törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?" Ezt azért
  kérdezték, hogy  próbára tegyék,  és vádolhassák.  Jézus lehajolt,  és  az
  ujjával  írni  kezdett  a  földön.  Ők  azonban  tovább  faggatták.   Erre
  fölegyenesedett, és azt  mondta nekik:  "Az vesse  rá az  első követ,  aki
  közületek bűn nélkül  van!" Aztán újra  lehajolt, s tovább  írt a  földön.
  Azok meg ennek  hallatára egymás  után eloldalogtak, kezdve  a véneken,  s
  csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal.
  Jézus  fölegyenesedett  és  megszólította:  "Asszony,  hol  vannak,   akik
  vádoltak téged? Senki sem ítélt el?"  "Senki, Uram" - felelte az  asszony.
  Erre Jézus  azt  mondta  neki: "Én  sem  ítéllek  el. Menj,  de  többé  ne
  vétkezzél!"
  Jn 8,1-11

  Elmélkedés:

  Feltétel nélkül
  Életünkben előfordulnak olyan helyzetek, amikor nehéz kérdést tesznek  fel
  nekünk, s komolyan gondolkodóba esünk, hogy mit is válaszoljunk.  Bizonyos
  csapdahelyzetekre gondolok, amikor mindenféle válasz rossznak tűnik.  Nagy
  bölcsességre van  szükség,  hogy az  ilyen  helyzetekből ki  tudjuk  vágni
  magunkat, s  vagy rögtön  érkezik  a jó  gondolat,  vagy késik,  de  akkor
  szégyenben maradunk. Az egyik kedves ismerősöm, Eszter is ilyen  helyzetbe
  került egy  alkalommal.  Vonattal  utazott  szüleivel  és  testvérével,  s
  útközben beszélgetésük során  vallási dolgokra terelődött  a szó. A  velük
  szemben ülő férfi ettől kezdve gúnyos mosollyal követte a beszélgetést,  s
  egyértelműen látszott  rajta, hogy  nem hisz  Istenben. Illendőségből  nem
  szólt bele a szülők és a  gyerekek beszélgetésébe, de nem lehetett  tudni,
  hogy mikor fog nála elszakadni a cérna. Egy idő után elővett a  táskájából
  egy szelet csokoládét, éppen olyat, ami egyébként Eszternek is a  kedvence
  volt. Már majdnem  megbontotta, hogy megegye,  amikor hirtelen támadt  egy
  ötlete. Eszter  elé tartotta  a csokit  és ezt  mondta: "Kapsz  tőlem  egy
  szelet  csokoládét,  ha  megmondod,  hogy  hol  van  az  Isten?"  Hirtelen
  megfagyott a levegő. Hát mit  válaszolhat egy tizenkét esztendős,  jólelkű
  lány egy ilyen provokáló kérdésre?  Milyen bizonyítékot tudna mondani  egy
  hitetlennek  Isten   létezéséről?   A  szülők   megdöbbenésükben   azonnal
  elhallgattak, s  lányukra  néztek, miközben  a  férfi továbbra  is  gúnyos
  tekintettel Eszter előtt lóbálta a  finomságot, várva a feleletet.  Eszter
  elgondolkozott egy pillanatra, de nem jött zavarba. Elővette  hátizsákját,
  amelyben az öccse és az ő számára is éppen ugyanilyen csoki lapult. A  két
  csokit tenyerén a férfi elé tartotta és megszólalt: "A bácsi kap tőlem két
  szelet csokoládét, ha megmondja, hogy hol nincs az Isten?" Most viszont  a
  férfi arcáról fagyott  le a gúnyos  mosoly a megdöbbenéstől,  mert erre  a
  kérdésre bizony nem tudott  mit válaszolni, s  szégyenkezve hajtotta le  a
  fejét.

  Jézus  életében  több  alkalommal  előfordult,  hogy  az  írástudók  és  a
  farizeusok nehéz kérdéseket tettek  fel, mintegy csapdába szorították.  Az
  egyik ilyen jól  ismert eset  az volt,  amikor megkérdezték  tőle, hogy  a
  zsidóknak szabad-e adót fizetniük a római császárnak? Jézus ügyes  választ
  ad: "Adjátok  meg  a császárnak,  ami  a  császáré, és  Istennek,  ami  az
  Istené!" (vö.: Mt 22,15-22; Mk 12,13-17; Lk 20,20-26). De más  alkalmakkor
  is bölcsességéről  tett  tanúságot, amikor  ravasz  kérdésekkel  próbálták
  sarokba szorítani.

  A mai vasárnap evangéliuma is egy ilyen esetről számol be. Az írástudók és
  a farizeusok házasságtöréssel  vádolnak egy asszonyt,  s Jézus  véleményét
  kérik az ügyben. A csapda tökéletes, vagy legalábbis annak tűnik. A mózesi
  törvények szerint  az  asszony  halált  érdemel. Ha  Jézus  ellenzi  a  nő
  megkövezését,  akkor  tulajdonképpen  azt   mondja,  hogy  nem   szükséges
  megtartani a törvényeket. Ha viszont azt mondja, hogy valóban halálra kell
  kövezni, akkor kegyetlenséggel vádolhatnák. Jézus azonban ügyes válaszával
  elkerüli a csapdát: "Az vesse rá  az első követ, aki közületek bűn  nélkül
  van!" (Jn  8,7). Ezzel  a felelettel  Jézus elismeri,  hogy valóban  bűnös
  lehet az asszony,  de ha ez  igaz, akkor sincs  senkinek joga őt  vádolni,
  hiszen a  vádlók  ugyanúgy bűnös  emberek.  A forrongó  hangulat  ebben  a
  pillanatban elcsendesül. A gyilkos szándék alábbhagy. Az asszonyt  rángató
  és fogva tartó kezek elernyednek, s elengedik az áldozatot. A megkövezésre
  összeverődött tömeg  szétoszlik, mindenki  távozik. Tulajdonképpen  minden
  zavaró tényező megszűnik, s az irgalomra  váró bűnös és az irgalmas  Isten
  marad  a  helyszínen.  Jézus  irgalommal  nézi  a  bűnöst.  Minden   szava
  irgalmasságról tanúskodik. Nem vádolja, nem faggatja, nem ítéli el, s  nem
  kíváncsi az asszony esetleges mentegetőzésére. Még beismerő vallomást  sem
  kér. Az irgalomnak nincs  feltétele. Isten feltétel  nélkül bocsát meg  az
  embernek. Az embert feltétel nélkül  szerető Isten feltétel nélkül  bocsát
  meg a bűnösnek.

  Egyedül a feltétel nélküli szeretet, a feltétel nélküli megbocsátás  képes
  az embert szabaddá tenni. Szabaddá tenni, azaz megszabadítani a bűntől,  s
  szabaddá tenni a  jó úton  való önkéntes elindulásra.  A felmentő  ítélet,
  vagy keresztény szóhasználat szerint a megbocsátás Isten feltétel  nélküli
  szeretetéből fakad. E szeretet mutatkozik meg akkor, amikor Jézus vállalja
  a szenvedést és  a kereszthalált,  de ez  nyilvánul meg  abban is,  amikor
  irgalommal fordul a bűnösök felé. Ezzel a feltétel nélküli szeretettel  és
  megbocsátással vár engem is Jézus.

  Befejezésül az  evangélium befejező  mondatához  szeretnék még  fűzni  egy
  gondolatot. Jézus ezt mondja:  "Menj, de többé  ne vétkezzél!" (Jn  8,11).
  Napjainkban  társadalmi   szintű   felháborodást   vált   ki,   amikor   a
  nyilvánosságra kerülnek,  hogy  egyes  vezető  beosztású  emberek,  hogyan
  tulajdonítják el  a  köztulajdont. Azok  az  emberek, akiket  most  súlyos
  bűncselekményekkel vádolnak, korábban évekig, évtizedekig azt látták, hogy
  mások is ezt teszik minden következmény nélkül. Aki a kicsihez fért hozzá,
  az keveset lopott, aki a nagyhoz,  az többet lopott, de semminek nem  volt
  következménye. Mintha mindenki szemet hunyt  volna a másik bűne fölött,  s
  elvárta, hogy mások is hunyjanak szemet az ő bűnei fölött. Mintha csak azt
  mondták  volna:  most  lebuktál,  legközelebb  legyél  ügyesebb.  Menj  és
  továbbra  is  csinálhatod   ugyanazt!  Menj  és   vétkezz  tovább!  Ez   a
  gondolkodásmód messze áll  Jézus gondolkodásától. Ő  ezt mondja: Menj,  de
  többé  ne  vétkezzél!  Az  egész  társadalomra,  s  benne  minden  emberre
  vonatkozik, hogy  csak  akkor lehet  a  bűnökből felemelkedni,  ha  a  bűn
  elkerülésének szándékával indulunk el egy új úton.
  (c) Horváth István Sándor

  Imádság:

  Uram, Jézus, beismerem, hogy oly  sokszor ítélkezem mások felett.  Bosszút
  akarva olykor  szinte  köveket  ragadnék,  hogy  a  bűnös  elnyerje  méltó
  büntetését. Az irgalmasság hangját sokszor elnyomja szívemben a kegyetlen,
  szívtelen ítélkezés. Jézusom, te egészen  másként tekintesz a bűnösre.  Te
  feltétel nélkül  bocsátasz  meg  mindenkinek, nekem  is.  Ezt  a  feltétel
  nélküli megbocsátást szeretném megtanulni Tőled, s gyakorolni embertársaim
  felé.
_______________________________________________