Szűz Mária Szeplőtelen Szíve – Iz 61, 9-11; Lk 2, 41-51a

A tegnapi evangéliumban Jézus megmondta, hogy miben követhetjük Őt: „szelíd vagyok és alázatos szívű” (Mt 11,29), de vajon miben követhetjük Máriát?

Igaz, hogy Isten Máriát kivette az áteredő bűn alól, de nem tette őt vétkezhetetlenné. Őt is kísértette a sátán, mint ahogyan Jézust is, de sikertelenül. Mária a szabadságát arra használta, hogy testét és lelkét egészen az Atya és az ő egyszülött Fia rendelkezésére bocsássa.

 Mária főleg két tulajdonságában lehet a példaképünk.

1. Nyitottság a jóra, a szeretetre, az Istenre.

A mi szeplős szívünkre az jellemző, hogy mindent magába fogad: jót és rosszat egyaránt. Így mérgezzük magunkat, és mások számára is mérgezett forrássá válunk. Csábíthatóak vagyunk, és másokat is csábíthatunk.

Mária szíve csak Isten számára volt nyitva: Isten akaratát kereste, Isten szavára volt fogékony. Nemcsak az angyal szavait fogadta el e szavakkal, hogy: „történjék velem szavaid szerint” (Lk 1,38), hanem Szent Fia által mondott szavakat is. Sőt az emberek közvetítésével érkezett szavakat is befogadta, mint ahogy a betlehemi pásztorokét: „szívébe véste és el-elgondolkodott rajtuk” (Lk 2,19), stb.

A mi szívünk is képes arra a csodára, hogy befogadja a felfoghatatlan Istent. Az embert is csak az képes befogadni, a maga felfoghatatlan titkával, aki nyitott az Istenre. Ezért bízhatta Jézus a kereszten Máriára szeretett tanítványát, valamint ezért lehet Ő az Egyház Anyja és égi Édesanyánk, továbbá ezért lehet a bűnösök menedéke, a szomorúak vigasza és mindaz, amit a litániákban elmondunk róla. Azáltal, hogy Mária alázattal befogadta Jézust, Isten temploma és minden megkeresztelt ember példaképe lett.

2. Követhetjük Őt az ujjongó örvendezésben is, amely az Ő szívét megőrizte „szeplőtelennek”.

Mária hálaéneke, a Magnificat egy magasztalás, hálaadás, Isten dicsőítése.

Isten műveinek elragadtatott szemlélése és az ebből fakadó istendicséret őrzi meg szívünket legjobban a bűn szeplőitől. Ezért belső, lelki életünkben Isten imádására, dicséretére és Istennek váló hálaadásra kell összpontosítanunk.

Gondolkodjunk el azon, hogy ezzel mennyire szemben áll a világ és a magunk sorsán való kesergés, a mások miatti elégedetlenkedés, a hergés-morgás, a zsörtölődő, zsémbes lelkület!

Vajon miről beszélgetünk egymással a szentmisék után, és úgy általában? Hasonlítanak-e a mi egymással való találkozásaink, társalgásaink és együttléteink Mária és Erzsébet találkozására?

Mária Szeplőtelen Szívének ünnepe arra hív bennünket, hogy Mária példájára mi is nyissuk meg szívünket Isten előtt, töltse el a mi szívünket is a hála, az örvendezés, és ebben erősítsük egymást!