Mit jelent számomra a Betániában dolgozni?
Tavaly
nyáron lázasan kerestem munkát a segítő szakmában. Amikor már minden
reményem elillan
t, Ágnes nővér váratlanul felajánlott egy ápolói
munkakört a Ferences Betánia Idősek Otthonában. Mivel tapasztalat
nélkül, de nagy vággyal indultam ebbe az irányba, ez a lehetőség sokféle
félelemmel töltött el: vajon képes leszek rá, sose csináltam még ilyet,
nem fogok tudni az idősekkel bánni és hasonlók…
Most,
egy év után hálával gondolok vissza az indulás pillanataira, a
bizalomra, amit megalapozatlanul vetettek belém. A Betániában nemcsak az
a vágyam valósult meg, hogy két kezemmel segíthessek, tehessek valamit a
kiszolgáltatott, rászoruló emberekért, de egy olyan közösség tagja
lehetek, ahol mindenki szívén viseli a másik ember sorsát.
Az
idősgondozás, ápolás előtt egészen más területen dolgoztam. Majdnem
három évig telefonos értékesítő voltam egy jól menő cégnél. Irodai
környezet, jó fizetés, pénzbeli és nem pénzbeli juttatások… A munkát
könnyűnek, ám értelmetlennek találtam. Sokszor éreztem, hogy nem
hasznára, inkább kárára vagyok a társadalomnak. Nem éreztem, hogy bármi
jót hozzáadnék ehhez a világhoz. Így értelmetlennek láttam bármilyen
sikert, előrelépést ezen a területen. A munkahelyi légkör számomra
zavaros volt. A közvetlen kollégákkal jó kapcsolatban voltam, úgy
láttam, hogy egy részük ugyan élvezi a munkáját, de sokat panaszkodnak a
fizetésre, a munkahelyi körülményekre. Mások hozzám hasonlóan a munka
értelmetlenségétől szenvedtek. Mivel egy erősen profitorientált
vállalatról van szó, főnökeink „hogy vagy?” kérdése általában arra
vonatkozott, hogy mit adtunk el aznap. Ez teljesen érthető is,
ugyanakkor nekem nem segített abban, hogy meglássam a munkám értelmét.
Szó szerint szenvedtem, kínlódtam.
Aztán
jött az idősgondozás. Mondjam a mai kor szellemének megfelelően? Nincs
előrelépési lehetőség. Nincs szolgálati autó és laptop. Nincs szolgálati
telefon és havi étkezési jegyek. Nincsenek hotelos szolgálati utak és
üzleti ebédek. Nincs steril, kosztümös, öltönyös munkakörnyezet. A
fizetés nem csábító. A munka időközönként fizikailag megerőltető. Most
azt kéne mondanom, hogy senkinek nem ajánlom? J
Amióta itt vagyok, teljes az életem. Szolgálhatok, segíthetek, tehetek
valamit azért, hogy másoknak jobb legyen. És mit kapok én? A legtöbbet:
boldog vagyok. Az ember azt gondolná, hogy én nyújtom a segítő kezet.
Azt hiszem, ha nem is látványosan, ez valójában fordítva van. A segítő
szolgálat átformál. Emberré tesz. Azzá tesz, akivé valójában lennünk
kell Isten akarata szerint. Önmagunkká, emberré. A lelkiismeret szava
mellett a kollégák mondják meg mikor, hol követtem el hibát, mit hogyan
lehet helyrehozni, másként látni. Gyönyörű folyamat.
A
kollégák, ápolók és nővérek elhivatottsága bámulatba ejtő. Az életük
erről szól: három műszak a családi élet rovására, hétvégi és éjszakai
műszakok, szolgálatból szolgálatba. És mégis tőlük tanulom az
emberséget. Ők tanítanak, hogyan felejthetem el önmagam és láthatom meg a
másik embert. Hogyan érthetem meg a kiszolgáltatott, rászoruló embert,
hogyan lehetek támasza. Visszautalva az előzőekre azt mondom: nincs
olyan munkakör, ami ennél nagyobb fejlődési lehetőséget rejt magában.
Nem ismerek jobb előrelépést, mint előrelépni az emberségben és a
szeretetben.
Az
Otthon teljes neve magában foglalja, hogy Testvéri Közösség. A közösség
megtartó erejét, őszinteséget, tiszta szándékot, gondoskodást,
aggódást, szeretetet találtam. Ez nem azt jelenti, hogy mindennapi
életünk ölelkezésből és mosolyból áll. Hordozzuk egymást: gondokkal,
kétségekkel, örömökkel együtt. Utat mutatunk egymásnak és elfogadunk. A
közös együttlétek: karácsony, névnapok, ünnepek, meghittek és „igazik”.
Mitől azok, mitől mások ezek, mint az előző munkahelyem ünnepei? Minden
alkalommal meghívjuk Istent, legyen velünk, ünnepeljen velünk, minden
megbeszélés előtt az Ő Lelkét kérjük, világosítsa meg az utat, ami
megoldásra vezet.
Nekem
személy szerint az imádság sokat segít. Imával kezdeni a szolgálatot,
imával befejezni. Szeretem az éjszakai műszakok csendjét, a kápolnában
töltött időt. Egy ilyen éjszaka után mintha nem is én lennék az, aki
szolgál. Más vagyok: türelmesebb, gondoskodóbb, szeretőbb. Azt hiszem a
segítő szolgálat az imából forrásozik, sok nálam okosabb ember is
megmondta ezt, de saját bőrömön tapasztalom. Magunktól nem megy, nem
vagyunk rá képesek. Isten viszont gazdagon jutalmazza a jó szándékot, az
akaratot, és ha engedem, Ő dolgozik helyettem. Nem tudok ennél szebb
„munkát” elképzelni. Csak azt tudom, hogy megéri Isten munkásának lenni
írta: Derzsi Katalin
Ferences Szegénygondozó Nővéreknél civil ápoló
Kapcsolódó hírek:
Hivatástisztázó lelkigyakorlat a Ferences Szegénygondozó Nővérekkel
Mi a ferences „örök” fiatalság titka?
Előadás sorozat február 15.-től - „VI. Pál pápa nevezte a Szentföldet az ötödik evangéliumnak – válaszolta Szabó Xavér ofm.
Jubiláns Eszter nővérünk