Szeretettel köszöntelek a LELKES KERESZTÉNYEK közössége oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz
Aktív, hitgyakorló katolikusok és jószándékú és békés emberek közössége.
Szívügyem hogy ez a közösség élő legyen ehhez kérem a segitségeteket.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
LELKES KERESZTÉNYEK közössége vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a LELKES KERESZTÉNYEK közössége oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz
Aktív, hitgyakorló katolikusok és jószándékú és békés emberek közössége.
Szívügyem hogy ez a közösség élő legyen ehhez kérem a segitségeteket.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
LELKES KERESZTÉNYEK közössége vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a LELKES KERESZTÉNYEK közössége oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz
Aktív, hitgyakorló katolikusok és jószándékú és békés emberek közössége.
Szívügyem hogy ez a közösség élő legyen ehhez kérem a segitségeteket.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
LELKES KERESZTÉNYEK közössége vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a LELKES KERESZTÉNYEK közössége oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz
Aktív, hitgyakorló katolikusok és jószándékú és békés emberek közössége.
Szívügyem hogy ez a közösség élő legyen ehhez kérem a segitségeteket.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
LELKES KERESZTÉNYEK közössége vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Bizonyára
ez a mostani találkozás számtalan élményt kavart fel lelketekben. Mint
ahogy bennem is, amikor visszamentem a győri Bencés Gimnáziumba, ahol
1964-ben érettségiztem. Odautazva eszembe jutott a görög bölcs
kijelentése: senki sem léphet ugyanabba a folyóba kétszer. Mert a folyó
is szüntelenül változik és az ember is. Szerettem volna látni a görög
bölcs arcát, mikor e nagy kijelentést tette. Valami szomorúságféle
tükröződhetett a szemében, mint az enyémben is, amikor régi iskolám felé
vitt a busz.
De miért szeretnénk visszamenni? Ez a mélységes vágy bennünk csupán
csak hiábavaló nosztalgia? De jó lenne találkozni még egyszer ezzel vagy
azzal a tanárommal, atyával, diáktársaimmal, akik már elmentek ebből a
változó világból és ott vannak, ahol nem háborog többé már a tenger, ott
vannak, ahol az üvegtenger van és a trón, és a trónon ül Valaki, és
előtte az örökkön örökké élő Bárány mintegy megölve és a Hét Láng.
Az ember nem léphet ugyanabba a folyóba kétszer. Ezért van egy ilyen találkozóban valami csalódottság.
De evezzünk csak a mélyre! Az egyházi iskolákban van egy csoda, egy
misztérium, a Szent Keresztnek a titka, a szentmise áldozat. A szentmise
köré alakult Európában a scola, amelyből a magyar iskola szó is jön.
Az oltár áldozatának titkát ünneplendő meg kellett tanítani a
gyermekeket énekelni; a gregorián tónusokra, a latin nyelvre, a
Szentírás ismeretére, az ünnepekre, az évszakokra és velük együtt az
évszakok teendőire. Mérhetetlen tudást adtak át a kereszt, az oltár
fényében álló scolában, iskolában.
Éppen az egyik zsoltárversben énekeljük: „Belépek az Isten
oltárához, Istenhez, aki megörvendezteti ifjúságomat.” A zsoltár arról
énekel, hogy van bennünk olyan ifjúság, amely nem öregszik.
Fogantatásunk pillanatától kezdve sodródunk a testi halál felé. A
keresztkútban történt isteni fogantatás pillanatától kezdve viszont az
élet óceánja felé sodródunk, a szentháromságos Isten örökkévaló
élet-óceánja felé, mert a keresztség nem más, mint részesedés az isteni
természetből. A keresztséggel nem csupán egy vallásba lépek be, végképp
nem egy pártba, nem egy szervezetbe, hanem alá leszek merítve a
Szentháromságos Isten létébe, rá leszek kötve, mint egy infúzióval a
Szentháromság életére. Igen, ez a kereszténység. Ami ez alatt van, az
nem kereszténység. Az keresztény folklór, az rossz utánzat. Annak el
kell egy nap tűnnie.
Amikor az egyik bencés tanárom, Dr. Nádasdi Alfonz együtt olvasta
Kodály Zoltánnal görögül a Szentírást - mert hiszen lelki atyja és
munkatársa volt - és Szent Pálhoz érve többször olvastak arról, hogy
Krisztus bennünk van, Krisztus bennünk a megdicsőülés reménye, akkor
Kodály Zoltán megkérdezte bencés tanáromat: Hogy kell azt érteni, hogy
Krisztus bennünk van? Átvitt értelemben? Úgy, ahogy egy szeretett
lénynek a képe bennünk van? Vagy valami morális értelemben, hogy
utánoznunk kell az erényeit és így kialakítani bennünk az Ő képét, vagy
ontológiai, létbeli értelemben kell venni azt a tényt, hogy a föltámadt
Krisztus valóban bennünk van? Személyesen bennünk él? Bencés tanárom azt
felelte, amit Jézus az utolsó vacsorán: „Hozzá megyünk és Benne fogunk
lakni.” Ezt ontológiai értelemben kell venni. Kodály elgondolkodott és
szinte fölkiáltott dühösen: És tudják ezt a katolikusok?! Sajnos sokan
nem! Vagy tudták, de elfelejtették?! El lehet ezt felejteni, hogy a
föltámadott Krisztus bennem él? Hogy a keresztségem óta nemcsak ebben a
változó időben vagyok, hanem az örökkévalóságban is! És hogy Isten
minden szentmisében ezt a bennem lévő, nem öregedő ifjúságot
örvendezteti meg!
Merre tart az életem? Senki sem léphet ugyanabba a folyóba kétszer. Ha
csak a mulandóra függesztem tekintetemet, ha ezer és ezer szállal csak
ahhoz kapcsolódik, ami mulandó, akkor beteges nosztalgiában élhetek,
amely tönkretesz, mert mindent itt kell hagyni.
De amint az egyik vasárnapi könyörgés mondja: Szívünknek ahhoz kell
ragaszkodni e változó, színes világban, ami örökkévaló, az örök élethez,
amely bennünk elkezdődött.
Szent János evangéliumát nem azzal fejezi be, hogy azért írtam
ezeket, hogy higgyétek, hogy Jézus Krisztus az Istenfia és hogy egy szép
új vallásotok legyen. Van már vallásból elég. Mit írt? Azt, hogy
életetek legyen benne. És ezzel is kezdi az Evangéliumot, hogy „Őbenne
élet volt” és az Evangélium közepén, a 10. fejezetben azt mondja
Krisztus, hogy „Azért jöttem, hogy életük legyen éspedig bőségben”. Ez
az apostoli hit.
Az apostolok látták Krisztust föltámadott testében, vagyis azt
tapasztalták meg, hogy az ember húsának, csontjának van Krisztusban egy
új formája, egy örökkévalósított formája. Látták az új teremtést.
Krisztus hozta ezt nekünk. A mai evangéliumban erről tett tanúságot
megrendítő módon. Mit mond? „Senki sem mehet föl a mennybe, csak az, aki
a mennyből alászállott, az emberfia, aki a mennyben van.” Ez egy
megrendítő mondat. Ez az egy mondat önmagában bizonyítja, hogy Krisztus
Isten, hogy az Isten Szent Fia.
Mert ha egy megalomániás őrült lenne, akkor először is nem
feszítették volna keresztre, hanem becsukták volna a bolondok házába. És
akkor nem ezt mondta volna, hogy senki sem mehet fel a mennybe, csak
aki az Istentől alászállt, és hozzáteszi, hogy „aki a mennyben van”,
hanem „aki a mennyben volt”.
Van egy leszállásom e világba, mondja Krisztus, a Szűz méhébe, a
betlehemi születés. Lesz egy fölszállásom, halálomban és dicsőséges
föltámadásomban. De közben amíg itt, most veletek beszélek, én a
mennyben, vagyis az Atyánál vagyok. Neki kevés a mi három igeidőnk, a
múlt, a jelen és a jövő. Neki kellett volna egy örökkévalóságot kifejező
igeidő. Ezt a mondatot nem lehet kitalálni. És nem azt mondja a vele
vitatkozó zsidó kortársainak, hogy mielőtt Ábrahám lett volna, én
voltam, hanem mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok. Ez a kereszténység,
ez az örök élet! Ezt hozta Krisztus. Ezt nem lehet összekeverni és
felcserélni ufológiával, világenergiával, szcientológiával!
Ami a legnagyobb roncsolást végzi ma az emberi gondolkodásban, a
logika területén, az éppen a filozófiai, ontológiai liberalizmus, amely
azt hirdeti, hogy egymásnak ellentmondó végső igazságok egyszerre
érvényesek. Tehát neked is igazad van, hogy nincs Isten. Neked is igazad
van, hogy van Isten. Neked is igazad van, hogy egy kicsit van Isten,
meg neked is igazad van, hogy nagyon van Isten. Kerekasztalhoz ülünk,
egyformák vagyunk, a másságot tiszteljük. A végső igazság nem
megszavazható! Ez sumákolás! Ez hazugság! Ez ocsmány, lelket rohasztó
gondolkodásmód, amely belülről rohaszt. Hiszen ez a világ van, és ez a
világ egy értelmes Teremtő után kiált, mert ez a világ nem Isten.
Nekem nincs akkora hitem, hogy el tudjam fogadni, hogy ez a világ
Isten, vagyis mindentudó, mindenható, örökkévaló. Hogy lehetne Isten?
Hát bennem, a tévedő emberben ébredne öntudatra ez az istenség, és
benned másképp ébredne öntudatra, mit egy harmadikban és össze-vissza
beszél? Ha pedig a világ nem Isten, akkor ott állunk az Isten titka
előtt, akkor honnét van, a világ és honnét van az első élő sejt?
Élettelenből nem lesz élő!
Szent Pál apostol rá is olvasta a korabeli romlott rómaiakra, hogy
felismerhették volna a látható világból az Istent, de nem tették. És
ezért a világot és önmagukat istenítették.
És ez hozta azt az aberrációt, hogy tükörben szeretkező, önmagába
bele-szerelmesült, nyáladzó, rothadó lények jöttek létre, és Róma
tönkrement.
De íme a sok rothadás alatt életerős rügyek hajtanak. Nem egy fiatal
jegyespár jött hozzám és kezembe tette le a szüzességi fogadalmat
esküvőjükig. És hány tiszta és szent fiatal papot ismerek. Már itt
vannak az új rügyek, egy új tavasz. A tiszta, kemény, pontosan működő
emberi lelkiismeretek mélyén egy új galileai tavasz, amely az abortuszt
minősített gyilkosságnak tartja, az eutanáziát öngyilkosságnak, amit
gyilkosság kísér. És ez a lelkiismeret az európai parlament felett áll.
Senki sem ment föl az Istenhez, csak aki az Istentől jött le, aki az
Istennél van, aki az Atyával egylényegű, a Krisztus. Sem Buddha, sem
Lao-Ce, sem Mohamed. Buddha becsületes, mert nem azt mondja: én vagyok a
világosság, hanem megvilágosodtam. Ezt jelenti a neve: megvilágosult.
Tehát nem teszi magát egy szintre Krisztussal, illetve Krisztus nem
teszi magát a vallásalapítók sorába.
Senki sem megy föl a mennybe az Istenhez, csak aki a mennyből szállt
alá, az Emberfia, aki most is ott van. Aki egylényegű az Atyával és
akiben az Atya van, aki az Atyában van a Szentlélek által, és ezt az
isteni, változhatatlan örök életet hozta nekünk.
Meg lehet ezt tapasztalni? Igen, ha erre építünk egy egész emberi
egzisztenciát, akkor egyszerűen jó emberré válunk. Itt van a
kereszténység nagyszerű visszacsatolása, ellenőrizhető tesztje. Hogy
Teréz anya, aki ebben élt, az csak jó ember lett a világ szemében.
„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta oda, hogy
aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Vagyis örök élete
legyen. „Isten nem azért küldte a fiát a világba, hogy elítélje a
világot, hanem, hogy üdvözüljön általa a világ.”
Másutt azt mondja, hogy a világ magát ítéli el. Vagyis önelítélésről van szó.
Azért küldte Isten a Fiát a világba, hogy üdvözüljünk általa.
Az Úrfelmutatás és az áldozás az a
pillanat a szentmisében, amikor ugyanabba a folyóba lépünk, és
valamiképpen ugyanazok vagyunk. Itt mindenki együtt van, mert ahol
Krisztus van, ott van a múlhatatlan élet. Ámen.
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó hírek:
Először nehéz volt elfogadni, hogy a gyónóknak „nem mindegy, hogy ki a jó Isten magyar hangja”....
Békesség, és minden jót! címmel december 17-én a Duna2 műsorán 5:05 -kor