Ima
Ó mindenható Atya... Te vagy az az örök fölfoghatatlan Isten, aki - miután az emberi nem belehalt gyöngeségébe és nyomorúságába - szeretettől és kegyelmes könyörülettől indítva elküldted hozzánk az igaz Istent, Urunkat, Krisztus Jézust, a te Fiacskádat, aki halandó testünkbe költözött. És azt is akartad, hogy ne gazdagság és fényűzés övezze ebben a tünékeny világban, hanem szorongás, szegénység, megpróbáltatások, hogy így teljesítse megváltásunkra vonatkozó akaratodat...
És Te, Jézus Krisztusunk, Megváltónk, gonoszságunkat és Ádám engedetlenségét saját testedben büntetted meg, úgy, hogy engedelmes lettél a kereszt gyalázatos haláláig. A kereszten, édes szerelmes Jézus, eleget tettél értünk és ezzel együtt kiengesztelted az Atyádon esett sértést.
Peccavi, Domine, miserere mei. Bármerre fordulok, mindenütt kimondhatatlan szeretetet találok. Nincs számomra bocsánat, ha nem szeretek, mert Te, Isten és Ember már akkor szerettél, amikor én még nem szerettelek téged. Nem voltam, s te megteremtettél. Mindazt, amit szeretni akarok, megtalálom benned... Ha Istent akarom szeretni, enyém a kimondhatatlan Istenség; ha az embert akarom szeretni, te ember vagy... Ha az Urat akarom szeretni, te Véreddel fizettél, hogy kiments a bűn rabságából. Te végtelen kegyességed és mérhetetlen szereteted által Urunk, Atyánk és Testvérünk vagy.
Szienai Szent Katalin, Preghiere ed Elevazioni, 23. 17-18.
Kommentáld!