A II. vatikáni zsinat Lumen gentium kezdetű, az Egyházról szóló dogmatikai konstitúciójából

(Nn. 63-65)
A Szűzanya az Egyház ősmintája
A Boldogságos Szűz az Egyházzal is bensőséges kapcsolatban van, nemcsak az istenanyaság ajándéka és tisztsége által, amely egységbe fűzi őt Fiával, a Megváltóval, hanem páratlan kegyelmi adományai révén is. Az Istenszülő ugyanis – miként már Szent Ambrus tanította – ősmintája az Egyháznak, mégpedig a hit, a szeretet és a Krisztussal való tökéletes egység rendjében.
Az Egyház misztériumában – és az Egyház is joggal mondható anyának és szűznek – a Boldogságos Szűz Mária áll az első helyen, mert a szüzesség és az anyaság nagyszerű és páratlan példáját adja. Telve hittel és engedelmességgel magát az Atya Fiát szülte a világra, mégpedig férfit nem ismerve, a Szentlélek erejéből, új Évaként nem az őskígyóra, hanem az Isten hírnökére hagyatkozva, kételytől meg nem fertőzött hittel. Olyan Fiút szült, akit Isten elsőszülötté tett a sok testvér (vö. Róm 8, 29), vagyis a hívők közt, és anyai szeretettel működik közre életre hívásukban és felnevelésükben.
Az Egyház, miközben Mária titokzatos szentségét szemléli, szeretetét utánozza, és hűségesen teljesíti az Atya akaratát, az Isten igéjének hívő elfogadása által maga is anya lesz. Az igehirdetéssel és a keresztséggel ugyanis új, halhatatlan életre szüli a Szentlélektől fogant és az Istenből született fiakat. És szűz is az Egyház: sértetlenül és tisztán megőrzi a Vőlegényének adott szavát, és Urának anyját követve, a Szentlélek erejével szűziesen őrzi meg a sértetlen hitet, a szilárd reményt, az őszinte szeretetet.
De mialatt az Egyház a Boldogságos Szűz személyében már elérkezett a tökéletességre, és ez őbenne ránc és szeplő nélkül való (vö. Ef 5, 27), a keresztények még csak törekszenek a bűn legyőzésére és az életszentségben való növekedésre; Máriára emelik tehát szemüket, minthogy ő az erények példájaként tündöklik a kiválasztottak egész közössége előtt. Amidőn az Egyház áhítattal elmélkedik róla, és az emberré lett Igének világosságában szemléli őt: tisztelettudó lélekkel hatol beljebb a megtestesülés mélységes titkába, és egyre jobban hozzáhasonul Vőlegényéhez.
Mária ugyanis oly benső helyet foglal el az üdvösség történetében, hogy valamiképp egyesíti és visszatükrözi magában a hit legfőbb titkait; ezért az ő dicsérete és tisztelete hatékonyan hívja Fiához, Fiának áldozatához és az Atya szeretetéhez a hívőket. Az Egyház viszont – amikor Krisztus dicsőségéért fárad – egyre hasonlóbbá lesz magasztos ősmintájához, mert folytonosan fejlődik a hitben, a reményben, a szeretetben, és mindenütt keresi és megteszi Isten akaratát.