ADVENT ELŐTTI UTOLSÓ VASÁRNAP - AZ EGYHÁZI ÉV VÉGE - KRISZTUS KIRÁLY
Krisztus király ünnepe az Úr ünnepei között a legfiatalabb, XI. Piusz pápa vezette be 1925. december 11-én Quas Primas című enciklikájában, s Mindenszentek ünnepe előtti vasárnapra helyezte. Csak a II. Vatikáni Zsinat után helyezték át ádvent előtti utolsó vasárnapra. Ez az egyházi év vége, adventtel új év kezdődik.
A pápa elhatározásának háttere, hogy ebben az időben erősödni látta az ateista kommunizmus és a szekularizmus eszméit és ezt a Krisztustól és az egyháztól való elfordulás veszélyeként értékelte.
Krisztus király ünnepe viszonylag új keletű - XI. Piusz pápa rendelte el 1925-ben -, ám az ünnep tartalma kezdettől fogva szerves része a hitletéteménynek. Jól tudjuk, hogy Jézus (bár a király címet nemigen használta) Isten királyi uralmának eljövetelét hirdette, s a legszorosabban kapcsolta azt saját személyéhez.
Bár ünnepként új, az alapgondolat az első keresztény közösségek idejére vezethető vissza és az Újtestamentum számos része utal rá, többek közt Jézus és Pilátus párbeszéde János evangéliumában, amelyben Pilátus kérdésére, hogy valóban király-e Jézus, ő ezt válaszolja: "Az én országom nem e világból való."
A királyság fogalma - főként a folyamatosan cserélődő miniszterek korában - az állandóságot képviseli. Ahogy telnek az évtizedek, s évszázadok a történelemben, egy-egy uralkodóház stabilitása mindig hozzájárult egy nemzet önazonosság-tudatának kialakulásához, s alátámasztásához. A mai politikai nyelvben a "király" szó azonban sokakban unszimpátiát kelt. Idejétmúlt hatalmi vagy hatalom nélküli parádét idéz föl, melyet a "világ urai" hóbortos szórakozásként űznek.
Krisztus azonban nem ebben az értelemben vett uralkodó. Ő az a király, akit megrugdaltak, keresztre szögeztek egykor és egyre ma is. Ő mégsem száll le szent keresztjéről, ott hal meg értünk ég és föld között lebegve. Ő király, nem a keresztje dacára, hanem épp általa: a "sokakért", minden alattvalójáért kiontott vére árán. Általa kibékültünk Istennel, testvéreinkkel, áldozata által szabaddá lettünk, s az Ő béke-országába jutottunk.
Krisztusról mint királyról a liturgikus év folyamán többször megemlékezünk, ez az ünnep azonban más, hiszen nem csak kiemeli Krisztusnak a világmindenségre kiterjedő hatalmát, hanem az egyházi év végén előremutat a történelem végső, nagy napja felé, mikor mint Úr, s Király jön majd el megítélni mindeneket. Az Ő színe előtt játszódik a történelem, s Isten akarata, hogy hatalma a "világ végén" nyilvánuljon ki teljesen. Az utolsó ítéleten Ő lesz a Bíró, aki összefoglal mindent, és átad az Atyának.
A középkori hívek "minden tagját" üdvös félelem járta át, mikor az utolsó ítéletre gondoltak. Ennek a lelkületnek tanúja a gyászmise szekvenciája, melyben a következő szavakkal imádkozzuk:"Reszket akkor holt meg élő, ha megjön a nagy Ítélő, mindeneket számonkérő."
Kommentáld!