Apollinaris nevét a bővelkedő (pollens) és erény (ares) szavakból mondhatjuk, mintegy ,erényekben bővelkedő'-nek. Vagy az apollóból, amit ,csodálatos'-ként értelmezhetünk és a narisból, ami annyit tesz, mint ,szerénység', mintegy ,csodálatos szerénységű' férfiú. Vagy az aból, ami ,nélkül', a polluóból, ami ,megfertőz' és az aresből, ami ,erény', mintegy a ,bűnöktől meg nem fertőzött, erényes' férfiú.

Apollinarist, aki Péter apostol tanítványa volt, maga az apostol küldte Rómából Ravennába, ahol meggyógyította a tribunus feleségét, majd férjével és háza népével együtt megkeresztelte. Ezt jelentették a bírónak, aki beidézte, és Jupiter templomába vezette, hogy ott áldozzon. Azt mondja a pogány papoknak, hogy jobb lenne a szegényeknek adni a bálványokra felaggatott aranyat és ezüstöt, mint a démonok elé odatenni. Erre rögtön megragadják és husángokkal összeverve, félholtan hagyják ott. Tanítványai azonban feltámogatják, és egy özvegy házában hét hónap alatt felépül.

Innen pedig Classes városába ment, hogy egy néma nemesembert meggyógyítson. Amikor belépett a házba, egy leány, akiben tisztátalan lélek lakozott, így kiáltott fel: "Távozz innen, Isten szolgája, vagy kezed-lábad összekötözve vitetlek ki a városból!" Apollinaris, megfeddve a leányt, azon mód kiűzte belőle a démont. Miután a némát, Isten nevét híva, meggyógyította, több mint ötszázan tértek meg. A pogányok ütlegekkel próbálták megakadályozni, hogy Jézus nevét kiejtse, ő azonban még a földre bukva is kiáltozta, hogy Jézus az igaz Isten. Akkor mezítláb parázsra állították, de mivel Krisztusról még ekkor is állhatatosan prédikált, kivetették a városból.

Abban az időben, mikor egy ravennai patríciusnak, Rufusnak megbetegedett a leánya, Apollinarisért küldetett, hogy jöjjön és gyógyítsa meg. De alighogy belépett a patrícius házába, a leány meghalt. Mire Rufus: "Bárcsak ne tetted volna lábadat a házamba! A nagy istenek megharagudtak, és nem akarták leányom gyógyulását. Mit is tehetnél még vele?" Apollinaris így válaszolt: "Ne félj, csak esküdj meg nekem, hogy ha leányod feltámad, semmiképpen sem akadályozod meg abban, hogy Teremtőjét kövesse." Miután ez megtörtént, könyörgésére a leány feltámadt, és Krisztus nevét megvallva, anyjával és nagy sokasággal együtt felvette a keresztséget és kitartott a szüzességben.
Jacobus de Voragine: Legenda Aurea (részlet)
fordította: Veszprémy László