Evangélium: Lk 14,25-33
Egyszer nagy népsokaság ment vele, ő pedig hozzájuk fordult, és ezt
mondta: ,,Ha valaki hozzám jön, és nem gyűlöli apját és anyját,
feleségét és gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is,
nem lehet az én tanítványom. És aki nem hordozza keresztjét és nem jön
utánam, nem lehet az én tanítványom. Mert ki az közületek, aki tornyot
akar építeni, és nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon
van-e miből befejezni? Nehogy miután az alapot lerakta és nem tudta
befejezni, mindenki, aki látja, csúfolni kezdje őt: ,,Ez az ember
elkezdett építeni, de nem tudta befejezni.'' Vagy melyik király az,
aki amikor háborúba indul egy másik király ellen, nem ül le előbb,
hogy megfontolja, vajon képes-e tízezerrel szembeszállni azzal, aki
húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá és békét
kér, amikor még messze van. Így tehát aki közületek nem mond le
mindenről, amije van, nem lehet az én tanítványom.
forrás: magvető lista 2002
A mai ember szeret sok mindenbe belefogni. Elhatároz, nagy lendülettel
nekifog, de kérdés, hogy be is fejezi?
Amikor megkérdeznek bennünket, hívő embereket, hogy mi az amiben
különbözünk más emberektől sokszor azt feleljük: mi pluszban járunk
misére és még imádkozunk is.
Pedig ez számunkra nem plusz, hanem alap. Az Istennel való
kapcsolatunkra épül rá a hétköznapi életünk, az emberekkel való
kapcsolatunk, munkánk, szórakozásunk.
A mai evangéliumban szereplő mondat azt jelenti, hogy az alapok talán
megvannak. De hiányzik a felépítmény, hiányzik az, hogy ha ránk
pillantanak, akkor észrevegyék rajtunk és bennünk Krisztust.
Ez leginkább abban valósul meg, hogy mi másként hordozzuk a kereszteket,
melyeket kapunk. Nekünk is nehéz, mi is küszködünk, de mi fel tudjuk
ajánlani és hasonlóvá tudunk válni Krisztushoz.
Balogh Attila
Kommentáld!