A Vág folyó völgyében, Trencséntől nem messze a Fehér-Kárpátok hegyvonulatában található a szkalkai klastromrom és a hajdani bencés apátság kéttornyú temploma. Július 17-én és az ezt követő vasárnapon közeli és távolabbi helykről érkező zarándokok árasztják el e búcsújáró helyet.

Zoerárd-András és Benedek legendáját rendtársuk, Boldog Mór, későbbi pécsi püspök írta meg 1070-ben: Zoerard-András és tanítványa, Benedek az isztriai Pola környékéről származtak.

A lengyel Zoerárd (Zoerardus, Szvorad, magyarosan: Szórád) a hagyomány szerint már hazájában is remeteként élt a Dunajec folyó mellett. Hallván Szent István királyunk hírét, hazánkba jött, és András néven a Zobor-hegyi bencés monostorba lépett, Nyitra vára közelében. Itt adta Fülöp apát Zoerardusnak az András nevet.

András, apátja engedélyével, remeteségbe vonult: Trencsén közelében, a Vág folyó meredek partján emelkedő Szkalka (kis szikla) barlangjában élt. Időnként ellátogatott a Zobor-hegyi apátságba, hogy részt vegyen a közös ünnepi zsolozsmán és konventmisén; szerzetestársai is meg-meglátogatták őt. Különösen barátja és tanítványa, Benedek volt gyakori vendége.

Legendája szerint Zobor-hegyen vette át apátja kezéből azt a negyven szem pálmadiót, amely a nagyböjt alatt egyetlen tápláléka volt: egy nap egy szem. A korai keleti kereszténység szigorú, de bensőséges szellemében élte mindennapjait. Szigorúan vezekelt, hogy lelke minél tisztábban szállhasson Isten felé. Nem csak ételben s italban tartott szigorú mértéket; a testének szükséges alvást is minden módon megkurtította. Pihenőhelye egy tölgy laposra faragott törzse volt. Ezt azonban sövénnyel fonta körül, a sövényt pedig teletűzdelte kihegyezett nádszálakkal, hogy fölébredjen, ha elszundítva oldalt dől és a sövényhez ér. A feje fölé fából faragott korongot helyezett, s négy nagy követ függesztett föl rá, hogy a feje ezekbe ütközzék, ha előredől vagy hátrahanyatlik szunyókálás közben. Az önfegyelmezésnek ezen eszközeivel szokták őt később ábrázolni.

A sok böjtölés miatt gyakran elájult munkája közben. Mindez csakhamar felőrölte életerejét, úgyhogy egy alkalommal a tisztelői  holtan találtak rá barlangjában. A Zobor hegyi bencések Nyitrára szállították, s ott a Szent Emmerám tiszteletére épült székesegyházban temették el.

Barlangját tanítványa, Benedek örökölte. Folytatta mestere remete, önsanyargató életmódját. A kapott alamizsnát mindig a szegények között osztotta szét. András halála után még három évig élt. 1012 körül rablók támadtak rá, kincseket keresve rejtekében. Nem találván semmit, megölték, holttestét lehurcolták a Vág partjára, és a sebes folyóba vetették. 

A szent remetét hiába keresték. Egy legenda szerint egy sas vezette őket nyomra, amely állandóan egy helyen lebegett a Vág vize fölött. Meg is találta a szent holttestét, a húsába nőtt vezeklőlánccal együtt. Teste tökéletes épségben volt. Nyitrára szállították, s a székesegyházban mestere, András mellé temették.

Szent László királyunk idején, 1083. július 17-én avatták őket szentté, István királlyal, Szent Imre herceggel és Szent Gellérttel együtt. Jóllehet András minden bizonnyal természetes halált halt és Benedeket sem kifejezetten hitéért ölték meg, a középkori esztergomi liturgia a mártírok miséjével ünnepelte őket. Ünnepnapjuk július 17-ére került.

A két Zobor-hegyi remete kultusza hamar elterjedt a Felvidéken. Szkalkai remetebarlangjánál Jakab nyitrai püspök 1224-ben bencés apátságot alapított. A Zobor-hegyi kolostor romjaihoz és a két remete, a nyitrai székesegyházban található koporsójához kegyelettel zarándokolnak a város és környéke szlovák és magyar katolikusai.

Magyar Kurír