Amikor kifogyott a víz a tömlőből, odatette a gyermeket az egyik bokor alá... (lMóz 21,15)
A hajléktalanná vált Hágár és Izmael mennek a pusztában, és egyszerre csak elfogy az otthonról hozott víz. Nincs semmi esély arra, hogy találnak utánpótlást. Letette hát gyermekét egy bokor alá, ő pedig elment messzebb, hogy ne lássa, amikor meghal a gyermek.
Sokaknak ismerős ez: elfogy a türelmünk, a fantáziánk, talán még az életkedvünk is, és ott állunk egy nem várt helyzetben tehetetlenül a gyermekünk mellett. Víz kellene, de nincs. És nem lehet pótolni semmivel, csak az menthetné meg az életét.
A Szentírás gyakran használja a vizet Isten igéjének jelképeként. Tudjuk-e, hogy egyedül Isten igéje mentheti meg gyermekeink lelkét? Csak úgy menekülnek meg a végső pusztulástól, ha idejében hallanak igét, és van lehetőségük hinni Istenben. Hiába kapnak sok mindenből egyre többet, az örök haláltól csak ez mentheti meg őket.
Volt vize Hágárnak, csak elfogyott. Sokan hoztak otthonról vallásos hatásokat, emlékeket, de az most nem ér semmit. Élő vizet nem tud magából senki kisajtolni, csak magán átengedni. Aki maga is naponta táplálkozik igével, az tud táplálni másokat is. Sokan elmondták már, milyen sok áldás származott abból, ha elővették otthon a Bibliát, és naponta megbeszéltek egy-egy szakaszt. Miért gondoljuk, hogy nélkülözhető Isten igéje egy igényesen felkészített nemzedék neveléséből, vagy a saját lelki karbantartásunkból?
Hágárnak Isten világosan megígérte, hogy fiát nagy néppé teszi, és gondja lesz rá. Ha ezt Hágár hinné, akkor nem félne attól, hogy meghal a gyermek. Mert hinni azt is jelenti, hogy a tények ellenére is azt vesszük komolyan, amit Isten megmondott. Hívő édesanyákra lenne szükség, akik nem mondanak le gyermekeikről azok megszületése előtt sem, es később sem, hanem bíznak Istenben rendületlenül, vállalják és nevelik őket Istentől kapható, el nem fogyó szeretettel és erővel.
Kommentáld!