Advent első vasárnapján a pápa éberségre és kitartó imára buzdította a híveket, ez felébreszti alvó lelkünket és a lényegre, a lét végcéljára összpontosítja a figyelmünket. Advent a várakozás, a karácsonyi készülődés ideje, ami jó alkalom arra, hogy örömmel várjuk az Urat és még a tennivalóinkkal legsűrűbb napokban is fohászkodjunk szüntelenül hozzá, hívjuk Őt ezekkel a szavakkal: „Jöjj el, Uram Jézus!”

Vertse Márta – Vatikán

Advent, vagyis a Karácsonyra való felkészülés első vasárnapján az evangéliumi szakasz az Úr eljöveteléről szól, amely az idők végén következik be – kezdte beszédét a pápa. Jézus lehangoló, pusztulásra utaló eseményeket és megpróbáltatásokat jövendöl meg, de éppen ezen a ponton arra szólít fel, hogy ne féljünk. Miért ne féljünk, azért, mert minden rendben lesz? – tette fel a kérdést Ferenc pápa, majd így válaszolt: „Nem, hanem azért, mert Ő eljön”. Idézte az evangélium szavait, amikor Jézus ezt mondja: „Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok” (Lk 21,18). Jó hallgatni a bátorító Szót: egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket, mert éppen azokban a pillanatokban, amikor látszólag mindennek vége, az Úr eljön, hogy megváltson minket. Várjuk őt örömmel a megpróbáltatások közepette, az élet válságaiban és a történelem drámáiban is. Várjuk az Urat – hangsúlyozta a pápa. De ismét felmerül a kérdés: hogyan emeljük fel a fejünket és hogyan ne hagyjuk, hogy a nehézségek, a szenvedések és a kudarcok felemésszenek bennünket? Az utat maga Jézus jelöli meg számunkra egy erőteljes figyelmeztetéssel: „Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék […]. Legyetek tehát éberek, és szüntelen könyörögjetek”.

 

A pápa ezután a „virrasszatok” felszólítás, az éberség jelentését értelmezte, amely a keresztény élet egyik fontos szempontja. Krisztus szavaiból látjuk, hogy az éberség a figyelemhez kapcsolódik: legyetek figyelmesek, virrasszatok, ne legyetek szórakozottak, vagyis maradjatok ébren! Virrasztani ezt jelenti: ne engedjük, hogy szívünk ellustuljon és spirituális életünk elpuhuljon a középszerűségben. Legyünk figyelmesek, mert „alvó keresztényekké” válhatunk - figyelmeztetett rá a pápa, megjegyezve, hogy sokan vannak az alvó keresztények, akiket elaltatott a világias lelkület.  Hiányzik belőlük a spirituális lendület, a buzgó ima – úgy imádkoznak, mint a papagájok, hiányzik belőlük a missziók iránti lelkesedés, az evangélium iránti szenvedély. Olyan keresztények, akik mindig csak befelé néznek, képtelenek a távlatokra. Ez „szundikáláshoz” vezet: ahhoz, hogy lebénultan visszük előbbre a dolgokat, apátiába zuhanunk, minden iránt közömbössé válunk, kivéve, ami számunkra előnyös. Szomorú az ilyen élet, nincs benne boldogság – fejtette ki Ferenc pápa.

 

Szükségünk van arra, hogy virrasszunk, hogy ne váljanak megszokássá napjaink, hogy ne hagyjuk magunkat elnehezíteni az élet gondjaitól – mondja Jézus. Az élet gondjai elnehezítenek. Ma tehát jó alkalmunk van arra, hogy feltegyük magunknak a kérdést: mi nehezíti el a szívemet? Mi nehezíti el a lelkemet? Mi késztet rá, hogy kényelmesen üldögéljek a lustaság karosszékében? Szomorú a „fotelben” látni a keresztényeket – jegyezte meg a pápa, majd a következő lelkiismeretvizsgálatra buzdított: Melyek azok a középszerűségek, amelyek megbénítanak, a bűnös szokások, amelyek földre tepernek és megakadályozzák, hogy felemeljem a fejem? És figyelmes vagyok-e vagy közömbös a testvérek vállára nehezedő terhek iránt? Ezek a kérdések jót tesznek nekünk, mert segítenek, hogy megőrizzük a szívünket a jóra való restségtől – állapította meg a pápa, majd elmagyarázta, hogy mi a jóra való restség: a spirituális élet és a keresztény élet nagy ellensége. A jóra való restség az a lustaság, amely szomorúságba dönt, amely elveszi az életkedvünket és a tettrekészségünket. Egy negatív szellem, gonosz szellem, amely a lelket tompaságba merevíti, ellopja örömét. Szomorúsággal kezdődik és egyre jobban süllyed lefelé, minden öröm nélkül. A pápa itt idézett Példabeszédek könyvéből: „Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet” (Péld 4,23). A szívünket megőrizni azt jelenti, hogy virrasztunk, hogy éberek vagyunk! Legyetek éberek, őrizzétek szíveteket.

Az ima a lényegre, vagyis a lét végső céljára összpontosít

A pápa ezután az éberség egy lényeges összetevőjéről elmélkedett, hangsúlyozva, hogy az éberség titka az imádság. Jézus ugyanis ezt mondja: „Legyetek tehát éberek, és szüntelen könyörögjetek” (Lk 21,36). Az ima az, ami égve tartja a szív lámpását. Különösen, amikor érezzük, hogy a lelkesedés kihűl, akkor az ima ismét meggyújtja, mert visszavezet bennünket Istenhez, a dolgok közepébe. Az ima felébreszti a lelket az álomból és arra összpontosítja, ami a lényeges, vagyis a lét végső céljára. A legsűrűbb napokon se hanyagoljuk el az imát. A pápa ez alkalommal is utalt az olasz közszolgálati televízió „Az Ő képmására” c. műsorára, amelyben egy szép elmélkedést hallott az imáról. Segítségünkre lehet a szív imája, ha gyakran ismétlünk rövid fohászokat. Advent idején például váljon szokásunkká, hogy így fohászkodunk: „Jöjj el, Uram Jézus”. A karácsonyi készülődés idején gondoljunk a jászolra, gondoljunk Karácsonyra és mondjuk szívből: „Jöjj el, Uram Jézus”. Ismételjük el ezt az imát egész nap, és lelkünk éber marad! – buzdított rá a pápa, arra kérve a Szent Péter téren összegyűlt híveket, hogy vele együtt háromszor ismételjék meg: „Jöjj el, Uram Jézus”.

Végül Ferenc pápa Máriához fohászkodva zárta beszédét az Úrangyala elimádkozása előtt. Arra kérte a Szűzanyát, aki éber szívvel várta az Urat, hogy kísérjen el bennünket az adventi úton.