A krízis az élet jele, annak jele, hogy úton vagyunk egy mélyebb éberség felé, állítja Luigi Maria Epicoco, a negyvenéves, pugliai származású, de a L’Aquilai Egyházmegyéhez tartozó pap, akit Ferenc pápa a Kommunikációs Dikasztérium egyházi tanácsadójává és a vatikáni napilap vezércikkírójává nevezett ki.

A fiatal olasz pap egyik könyvét választotta 2019-ben Ferenc pápa, hogy a vatikáni bíborosoknak karácsonyi ajándékul átadja. Luigi Maria Epicoco írói és kommunikációs munkája évekkel ezelőtt felkeltette a pápa figyelmét, és most úgy döntött, hogy a Kommunikációs Dikasztérium egyházi tanácsosává, illetve az Osservatore Romano vatikáni napilap vezércikkírójává nevezi ki.

2005-ben szentelte pappá L’Aquila akkori érseke, Giuseppe Molinari. Epicoco fiatal papként élte meg a földrengés tragédiáját, ami választott városát sújtotta 2009. április 6-án. Akkor egyetemi lelkészként szolgált, és különösen mélyen érintette annak a nyolc fiatal diáknak az elvesztése, akiket a romba dőlt kollégium maga alá temetett.

Jelenleg a mesagnei születésű (Brindisi környékén, Puglia régióban található) pap, számos lelkiségi könyv szerzője, a Pápai Lateráni Egyetemen oktat filozófiát. 2019-ben Angelo De Donatis bíboros, a pápa római helynöke kinevezte az abruzzói megyeszékhely Fides et Ratio Vallástudományi Intézet elnökének.

Luigi Maria Epicoco egyik könyve a fényről szól: La Luce in Fondo (magyarra így fordíthatnánk: Fény az alagút végén). Az emberek legnagyobb vágya, hogy meghallgassák őket, állítja e könyvében a szerző. Napjaink egyik legbonyolultabb kérdését járja körül, azt, hogy az életben vannak olyan szakaszok, amelyeket úgy járunk végig, hogy alig látjuk a horizontot, mintha minden sötétbe borulna. Ilyen élethelyzet a járvány időszaka, amely előtt az egész társadalom kiszolgáltatottan áll, mintha eltűnt volna a fény mindenünnen. A szerző úgy véli, hitünkbe kapaszkodva ugranunk kell a sötétbe, akkor is, amikor pedig érzéseink és gondolataink mást súgnak. “Egyfajta engedetlenség ez annak a krízisnek a kellős közepén, amit az egyén átél.” Ez maga a bizalom, hogy mielőtt meglátnánk, mielőtt a fény felragyogna, mi lépünk. “Ez az első lépés afelé, hogy felfedezzük azt a bizonyos fényt.” Ez Luigi Maria Epicoco javaslata, meghívása a kötetben. Könyve célja, hogy az áldozati helyzet, a kiszolgáltatottság megtapasztalását arra a lehetőségre váltsuk fel, hogy ismét életünk főszereplőivé váljunk. Luigi Maria Epicoco papi szolgálata során sok emberrel került kapcsolatba, és ennek nyomán értette meg, hogy az emberek legnagyobb szüksége, igénye nem a betevő falat, hanem hogy meghallják, meghallgassák őket. “Az emberek bármit megtennének, hogy meghallják őket, mert amikor valaki meghallgat, megengedi, hogy mindazt kifejezzük, ami benn forr, halmozódik, és mi magunk sem értjük. Amikor mindezt kimondjuk, nem csak szavakkal, de úgy, hogy van emberünk, aki meg is hallgasson, lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük, mit élünk át. Ezért tud a meghallgatás olyan sok problémát megoldani.”

Luigi Maria Epicoco szerint az emberi élet különféle szakaszaiban más és más kérdések foglalkoztatnak, sokszor mélyen megérintenek, megsebezhetnek, de mindig van minden sötétség mélyén egy még mélyebb igazság, amelyért érdemes élni. “Úgy fogalmazhatnánk, hogy egész életünk krízisekkel van teleszórva. Az a gond, hogy amikor a krízis szót használjuk, valami negatívra gondolunk. A krízis valójában az élet jele. Az élet mozdulása. Amikor összezavarodunk, azt jelenti, hogy úton vagyunk egy mélyebb éberség felé.”

Forrás: Vatican News/Rome Reports