"A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat."
Sokaknak
az Szentírás első fele, az Ószövetség elég nehéz olvasmány, hiszen
gyakran fejezetről-fejezetre vérontással találkoznak. Ha éppen nem
Izrael népe háborúzik és irt ki egy másik nemzetet, vagy egyik ember egy
másikat, akkor állatok sokaságait gyilkolják halomra — felajánlva azok
vérét Istennek. Nehéz elmenni a naponta levágott bárányok és egyéb
kisebb-nagyobb állatok képe mellett, bármennyire is érzéketlenek vagyunk
már az ilyen témákra. Ma állatkínzás címén betiltanák ezeket a
gyakorlatokat, de akkor ez az élet szerves része volt.
Nem
egyszerűen olyasmire kell gondolni, mint amilyen a falun megszokott
disznóvágás! Míg ez utóbbinál a közösség, a jókedv, a vidám együttlét
dominál, nem mellesleg az abba vetett remény, hogy az esemény után
mindenki finomságokkal a zsákjában tér majd haza, addig Izrael áldozatai
esetében senkinek az arcán nem lehetett látni a boldogságot. Az áldozat
ugyanis a bűneire emlékeztette az áldozót. A bárány magára veszi az
ember bűneit, és helyette hal meg az oltáron. Gyakorlatilag mint egy
szívszorító hollywoodi filmben, mást végeznek ki az igazi elkövető
helyett.
Teltek-múltak
az évek és az évszázadok, és időszámításunk kezdetén egy személy
szintén áldozat bemutatására készült. Ő azonban nem bárányt vitt az
oltárra, hanem saját magát. Úgy, ahogy a bárány nem tehetett semmiről,
amit a feláldozója elkövetett, ugyanígy Jézus Krisztus sem követett el
semmit abból, amiért keresztre feszítették: ő mégis önként,
mindannyiunkért feláldozta magát. Mert "majdnem mindent vérrel
tisztítanak meg". Bennünket is. "Vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat."
Vagy
te, vagy ő. Vérnek folynia kell. Hogy te örök életet nyerj, ő a vérével
tisztított meg téged. Nehezen emészthető, de életbe vágó.
Áldott napot!
Kommentáld!