Krisztusban szeretett testvéreim!

Ez az advent és az idei karácsony teljesen más, mint amit eddig megéltünk, amire vártunk. Lehet-e ünnepelni, félelem, bizonytalanság, elszigetelődés és magány közepette? Tudunk-e igazán karácsonyozni, amikor nem csak kívülről korlátozzák a mozgási és gyülekezési lehetőségeinket, hanem a találkozásoktól bennünk lévő félelem is akadályokat gördít elénk?

Az, hogy nem tudjuk mit hoz a holnap, elkeseríthet bennünket, és meg is nyithatja a szívünket valamire, amit eddig másképpen kellett megélnünk. Amikor mi nem mehetünk, akkor Jézus jön és zörget, mert szeretne találkozni velünk az otthonunkban, családunkban vagy a magányunkban, a félelmeink között.

A Jelenések könyvében így szól hozzánk az, aki Jézus Krisztusban megtestesült és közénk jött: ,,Íme, az ajtónál állok és zörgetek. Ha valaki meghallja szavamat és kinyitja nekem az ajtót, bemegyek hozzá, vele étkezem, és ő énvelem." (Jel 3,10)

Amikor Jézust beengedjük és hallgatjuk őt, akkor megtanít bennünket új módon gondolkodni és cselekedni.

A pandémia szétoszlatta illúzióinkat. Korábban azt hittük, hogy mindent megtehetünk, következmények nélkül. Abban a hamis biztonságban ringattuk magunkat, hogy halhatatlanok lehetünk, örök értéket tulajdonítva mindannak, amit megszereztünk és birtoklunk. Abban is hittünk, hogy urai vagyunk a helyzetnek.

Jézus pedig, ha beengedjük az életünkbe, visszavisz bennünket a valóságba.

Segít megérteni, hogy nem vagyunk „istenek", hanem az ő gyermekei, akiknek mindent és mindenkit vissza kell adniuk annak, akitől kapták.

Engedi összetörni az álmainkat, hogy újra kinyújtsuk a kezünket feléje és elfogadjuk azt a biztonságot, amit ő kínál fel, aki mindig velünk van, és akinek mindene a miénk. (v.ö.: Lk 15,31)

A világjárvány megrengette a gazdagságunkat, mert azt gondoltuk, hogy mindenünk megvan, és nem szorulunk rá senkire és semmire. (v.ö.: Jel 3,17) Elhittük, hogy mindent jól teszünk, mindent értünk, mindent tudunk. Felhalmozott tartalékainkban bízva, a magunk birodalmát építettük, és mindent megpróbáltunk az ellenőrzésünk alatt tartani.

Jézus pedig, ha ajtót nyitunk neki, visszavisz bennünket a valóságba, hogy felismerjük, egyetlen és elveszíthetetlen gazdagságunk maga az Isten. (v.ö.: Mt 5, 3)

Aki azt szeretné, ha felismernénk a benne való lét gazdagságát. (v.ö.: Jn 17, 23) Azt kéri tőlünk is, hogy ne aggódjunk a holnap miatt, hanem keressük elsősorban Isten országát és annak igazságát. (Mt 6, 33) Meghív az ő követésére és felkínálja első ajándékként a Szentlelket, akivel minden félelmünket legyőzhetjük.

A Covid-járvány legsúlyosabban az egészségünket érinti. Azt, amire annyira vigyáztunk, és amiről azt gondoltuk, ha egészségesek vagyunk, akkor minden rendben van. Most tele vagyunk rettegéssel, mivel a betegség bármikor, bárhonnan ránk törhet. Félünk, vajon, ha elér bennünket, lesznek-e olyanok, akik szeretnek és figyelnek ránk? Ez a krízishelyzet előhozza és felnagyítja a bűneinket, azokat is, amelyeket eddig le tudtunk tagadni, és az indulatainkat, amelyekkel a hozzánk legközelebb állókat is képesek vagyunk megbántani. A legrosszabb pedig az, hogy kiszolgáltatottságunkban gyakran még imádkozni sem tudunk. Nem találjuk a forrást, a gyengeségünkben, erőtlenségünkben is ott rejtőzködő Istent.

Jézus pedig, ha behívjuk az életünkbe, visszavisz bennünket a valóságba.

Szeretné megláttatni velünk az egyediségünket, a megváltottságunk szépségét. Megmutatni, hogy a gyenge, a beteg énünk is szerethető és megtörtségünkben új szívet ad nekünk.

Megígérte, hogy nélküle semmit sem tehetünk és velünk marad minden nap, a világ végéig. (v.ö.: Jn 15,5; Mt 28,20) Ő együtt szenved velünk és bennünk való léte erőt ad a mai naphoz és a holnaphoz. Akik elfogadják jelenlétét, azok tudják, hogy elég az ő kegyelme, és az ő ereje éppen a gyengeségünkben tud igazán megmutatkozni. (v.ö.: 2Kor 12, 9)

Krisztusban szeretett testvéreim!

Hálát adok az egyházmegye papjaiért, diakónusaiért, hitoktatóiért és mindenkiért, aki egyházközségeinkben megnyitotta szívét a rászorulók iránt. Hálát adok a mennyei Atyának mindenkiért, aki ebben a rendkívüli helyzetben, kinyújtotta kezét szenvedő embertársai felé! A magánnyal és öngyilkossági kísértésekkel küzdők felé. Azok felé, akik elveszítették a munkájukat, fáznak, éheznek és gyászolnak.

Imádkozom a polgármesterekért és a helyi vezetőkért, akikre komoly felelősség hárul. Hálát adok az egészségügyben dolgozó minden testvérünkért, az orvosokért, ápolókért, gyógyszerészekért, mentősökért, a szociális otthonokban dolgozókért és a szociális munkásokért. Imádkozom értük, és azokért is, akik gondoskodnak az ellátásunkról, hogy legyen mit ennünk és vennünk. Hálával imádkozom az óvónőkért és pedagógusokért. A katonákért és rendőrökért, akik egészségüket kockáztatva szolgálják a biztonságunkat.

A szülőkért, akik mindent megpróbálnak, hogy megoldhassák gyermekeik tanulását, és megvédjék idősebb családtagjaikat. Hálát adok a fiataljainkért, akik készek áldozatot hozva szolgálni másokat és az idősekért minden küzdelmükben.

Hálát adok az állami és egyházi, valamint civil szervezetekért, akik tevékeny szeretetükkel fáradhatatlanul segítik bajbajutott testvéreinket. Imáimmal kísérem és támogatom azokat, akik elveszítették szeretteiket, és nem lehettek velük, nem ölelhették meg és nem vígasztalhatták meg őket!

Krisztus születésével a Világosság a világba jött. Fogadjátok be és soha ne szidjátok a sötétséget, annak erőit és megnyilvánulásait. Legyetek inkább a világosság fiai és leányai, és gyújtsatok fényt! Őrizzétek meg a hiteteket, és tegyetek tanúságot a szeretetről! Végül arra buzdítalak benneteket, hogy ti is imádkozzatok velem együtt, és aki teheti, anyagiakkal is támogassa a rászorulókat, személyesen vagy a helyi szeretetszolgálatot végző csoportokon keresztül.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindannyiótoknak áldott, békés, örömteli ünnepeket és vírusmentes újévet!

Kaposvár, 2020 karácsonyán

Varga László megyéspüspök

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír