A fárasztó napok után, a fürdést és a vacsorát követően, a legtöbb szülő azért talál fizikai erőt a gyermekeivel való közös imára.  Ez bizonyára fontos pillanat, amelyről gyorsan kiderülhet, hogy nehéz nyugalomban és összeszedetten megvalósítani. Nos, ha feszült az otthoni légkör, lehetséges a családi ima elhagyása?

Ma este Mária kicsit haragszik a gyerekeire, a férjére, önmagára és még Istenre is, aki úgy tűnik, semmit nem tesz, hogy megkönnyítse a családi találkozást az esti imában. „Mindenki épp csak odavonszolja magát, annyira keserves az egész, nem tudom, mire jó” mondja csüggedten a háromgyermekes anyuka. Valóban kell hozzá ragaszkodni? „Kötelező” a családi ima? Igen az, mivel egy család nem hagyhatja el az imát.

Bizonyos családok arra hivatottak, hogy többet imádkozzanak, mint mások. Ugyanakkor minden család hivatott imádkozni. De vigyázat, ne csökkentsük le a családi imát az esti imára. Számos alkalom van, amely vallási értelmet ad a család mindennapi életének: ilyenek az étkezés előtti áldás, iskolába menet az autóban elmondott ima, az ünnepi események rituáléja, az ünnepélyes vasárnapi reggeli, a temetőben a család halottaiért elmondott ima… Az Isten felé irányuló figyelem ilyen sokasága készíti elő, majd lehel életet a családi imába.

A családi ima akadályai

Reggel az óramutatóval való versenyfutás akadályozza legtöbbször a kis csapat gyülekezését közös imára. A hit a családon belül leggyakrabban az esti imában nyilvánul meg, de ez sem könnyű. Szétdarabolt életek, szétszórt napok, állandó rohanás, felgyülemlett fáradtság, sokféle elvárás, váratlan programok, a lélek nehézsége, testi ernyedtség, mind megannyi tényező, ami miatt „az ima” gyakran „gályarabságra” emlékeztet. „Tinédzsereink nyögnek vagy bojkottálnak, a kisebbek húzódoznak, verik a tam-tamot vagy civakodnak. Félek, hogy ez az ima elriasztja őket az imádkozástól!” – mondja Izabel, öt gyermek édesanyja.

Vannak más, belső akadályok : egy apa, aki szerénységből, igénytelenségből vagy individualizmusból vonakodik ettől a közös aktustól, vagy az egyik házastárs, aki nem osztja házastársa hitét, vagy annak nyilvános megvallását, esetleg egy tinédzser, aki azzal fenyeget, hogy balhét csinál…  A 14 éves Jeromos például nyílt ellenségességet mutat az esti ima idején, grimaszol, gúnyolódik, elutasítja a részvételt. Isten az, akit visszautasít? Az imát, vagy éppen a családi imát?  A különbség nem árnyalatnyi.

„Számos kamasz zavarban van, ha hozzátartozóival kell imádkoznia. De ha nem akarunk részt venni a családi imában, az nem annak a jele, hogy elutasítjuk az Urat vagy az imát” – jegyzi meg Élisabeth, négy gyermek édesanyja. „A családi ima a békesség helye kell legyen, nem a viszályé és a „nyomásgyakorlásé – folytatja.  – Nagyobb gyermekem rendszeresen ekkor határozza el, hogy zuhanyozik, férjem feltűnően belemerül az újságjába… De annyi baj legyen!  Talán eljön majd az idő, amikor képesek leszünk együtt imádkozni… addig is, nem fogunk ezen vitatkozni. Az igazán rossz példa lenne.”

 „Ez egy szerény ima … de a miénk!”

Az esti ima nem édes utópia csupán? Nem az, ha két feltétel teljesül: igazán akarni kell és nem kell a lehetetlent akarni. „Egy bizonyos tökéletességre törekvés majdnem megölte az imánkat”- mondta el Bernard. Valódi liturgiáról álmodtunk? Kínkeservesen érkeztünk el egy szegényes kis háromperces imához. Majdnem feladtuk, de aztán azt mondtuk magunknak: „Nem. Ez egy szerény kicsi ima … de a miénk”. Azt gondolom, Isten egyetért ezzel. Ha kevés is, amit megtehetünk, de azt meg kell tennünk. Az Evangéliumban a kenyérszaporító Fiúnak csak öt kenyere és két hala volt, de azokat odaajándékozta…”

Erik, négy gyermek apja, fatalista mosollyal vallja be: „Teréz anya azt mondta, hogy az a család, amelyik együtt imádkozik, együtt is marad, nos, nálunk ez fordítva van. Amikor együtt imádkozunk, összeverekszünk! Ezért úgy határoztunk, hogy csak a szombat esti imát őrizzük meg, de azt mini-liturgiává teszünk.  A hétköznap estéken meg barkácsolunk…”

Ha törik, ha szakad, meg kell-e tartanunk a napi imát? A vélemények megoszlanak. Egyesek a rendszerességhez ragaszkodnak, mint olyan erőhöz, hűséghez, ritmushoz, amely megkönnyíti a rítust. Mások, gyakran szükségből hajlanak a hosszabb idejű, de ritkább imaalkalmakra. „ A fontos, hogy megtaláld a ritmusodat, mondta Georgette Blaquière francia katolikus teológus és esszéíró. Néha jobb, ha csak hetente két-háromszor vagy vasárnap imádkozunk a családban. A fontos, hogy ezt igazán „Istenért” éljük meg, úgy éljük meg, mint olyan időt, amelyet valóban Neki szentelünk. Túl gyakran állunk meg az ima „pedagógiai” aspektusánál. Arra törekszünk, hogy gyermekeinket a hitre neveljük, de összetévesztjük „a célt” és a „következményt.”

A személyes imát nem szabad elhanyagolni

Az ideális persze az, ha sikerül hozzászoktatni a családot a keresztény élethez, azért, hogy a gyermek a hitnek ebben a „fürdőjében” nőhessen fel és fejleszthesse az ima iránti elkötelezettségét. De ez az ideális… A sürgős a személyes ima útjának újra megtalálása, amikor azt elvesztettük. Ez a személyes ima a családi ima igaz forrása.  Személyes ima nélkül fennáll a kockázat, hogy a családi ima csupán homlokzat lesz, amely egy napon megreped. A családi ima valójában nem helyettesíti sem a szülők, sem a gyermekek részéről a szív csendjében folytatott személyes párbeszédet Istennel. Ellenkezőleg, a családi imának kell minket oda elvezetnie.