Spanyolországban 1939-ben Franco diktátor hatalomra kerülése idején egy haladó gondolkodású falusi bíró halálos veszedelembe került. Először úgy gondolta, nem menekül el, ám amikor öccsét agyonlőtték, és a nővére hamarosan meghalt a börtönben, Montalvo rádöbbent, a veszedelem nagyobb, mint gondolta, mi több, halálos. Harmincezer peseta vérdíjat tűztek ki a fejére. Hazament tehát falusi otthonába, bebújt a nyúlketrecbe, és felesége segítségével harmincnyolc éven keresztül ott rejtőzködött szörnyű nyomorúságban. Mint később elmesélte, ennek a nyomorúságnak a legkínosabb része nem a kényelmetlen és sötét nyúlketrec volt, hanem a félelem.

„Tudod te, mi a félelem?” – kérdezte a barátjától Montalvo, amikor végre kijutott a szabad levegőre. A félelem beivódik az ember ereibe, és a vérével együtt kering. Minden lépés, mozdulat, szívdobbanás: maga a félelem. Ennek a szerencsétlen embernek az arcvonásaiban, ősz hajszálain örökre ott maradt a félelem. Az a csoda, hogy nem őrült bele abba a harmincnyolc évnyi szakadatlan félelembe, mint annyi társa. Ő maga ezt így magyarázta: újra meg újra elolvastam az evangéliumot ott, azon a helyen, ahol Jézus arról beszél: ne féljetek azoktól, akik megölik a testet – a lelket nem tudják megölni!

Jézus persze nem fanatizmust kíván tőlünk, nem a halál megvetését, nem öngyilkosjelölteket nevel. Ahogyan a szeretet nem csupán egy érzés, hanem másokért való sorsvállalás is lehet, úgy a félelemmel kapcsolatosan is máshol kell keresnünk a lényeget. „Ha féltem is, a helyemet megálltam” – írja József Attila. És ebben a mondatban ott van minden. A „ne féljetek!” nem azt jelenti, hogy vessétek meg a halált. Hanem azt, hogy akkor is álljatok helyt, ha rettegtek.

Ne féljetek az emberektől! – mondja Jézus nekünk is. A félelem gúzsba köt, passzívvá tesz. Nem véletlen, hogy a diktatúrák eszköze a félelemkeltés: félj a terrorizmustól, az éhségtől, a munkanélküliségtől, a betegségtől, a természet erőitől, az emberektől, önmagadtól! A keresztény ember alapvető magatartása a bizalom Istenben. A megváltottság boldog tudata, az az érzés, hogy szabadok vagyunk, nem vagyunk a bűn rabjai. Nem kell a félelem ketrecében élnünk. Sem a testünk ketrecében, sem a lélek ketrecében.

Jézus ezt így meséli el: az ő korában a verebek semmit sem értek, a két fillérrel ezt fejezi ki. Ha a mennyei Atyának ennek ellenére mégis gondja van ezekre az apró jószágokra, akkor mennyivel inkább az emberre!

Azóta nagyot változott a világ. Egy friss kimutatás szerint a házi veréb olyan ritka lett, hogy Európában védetté nyilvánították. Jelenleg huszonötezer forintot ér belőle egy példány. Ennyi a büntetés, amit fizetnie kell annak, aki elejt egyet közülük. Nagy kérdés, hogy ma is ugyanaz volna-e a válasz Jézus felvetésére: nem értek-e ti többet a verebeknél? Olykor az az érzése támad az embernek, hogy az állatokkal és a növényekkel bizonyos értelemben körültekintőbben bánunk, mint embertársainkkal. Ha megnézünk némely reneszánsz festményt, elsődlegesen az emberábrázolás ragadja meg a figyelmünket. Aztán a táj, és végül, ha kellő időnk van a szemlélésére, fölfedezünk egy-két kedves állatkát is valamelyik sarokban. Ha egy madár fészket rak az ember környezetében, annak jó üzenete van. És talán az is igazolja Jézus mondását: ha ő nem fél tőled, akkor te se félj másoktól. Hiszen félnivalója csak a bűnösnek van.

Magyar Kurír