Negyven nappal vagyunk húsvét előtt. Az év tizedét a böjtnek szenteljük. Tizedet adunk Istennek. A mai evangéliumi szakasz középpontjában az imádság áll, ami örök problémánk. De nagyon jó, hogy probléma, mert így legalább foglalkozunk vele. Az imádság nézőpontváltás. Arra akar elvezetni, hogy Isten szemével lássam magam és a világomat, a családomat, a közösségemet. Ebbe a nézőpontváltásba segít bele a böjti idő is: nem én vagyok a lényeges, hanem a másik – Isten, a felebarát, a rászoruló, az idegesítő családtag, szomszéd, munkatárs. Nézőpontváltás: ami nekem lényeges, lehet, hogy másnak egyáltalán nem az? És Istennek? Ma lelki nagytakarításba fogunk. Kezdjük a táskánkkal, az íróasztalunkkal, az éjjeli szekrénnyel, az autónkkal – mennyi minden felesleges dolog van ott! Vagy éppen mennyi elmulasztott teendőnkre derül fény, amit eddig húztunk-halasztottunk. Az imádság segít rendet tenni, mert megmutatja, hogy ki is vagyok én igazán. A böjti idő rádöbbenthet arra, hogy milyen kevés és egyszerű dolog elegendő az élethez. Milyen bonyolulttá és zsúfolttá tesszük néha a környezetünket, az életünket, mert ettől fontosabbnak érezzük magunkat! Az imádságot két dolog fogja közre: a jótett és a böjt. Adjunk a másiknak! Felszabadító, ha képes vagyok osztozni, elszakadni dolgoktól, lemondani. Felszabadító, ha képes vagyok túllépni az aktuális mogorvaságomon, és beszélgetni egyet. Felszabadító, ha észreveszem magam mellett a másik embert, és testvérként kezelem, felszabadító, ha önzetlenül teszek valamit. A magam méltósága miatt is: képes vagyok felülemelkedni magamon, úgy tenni, ahogy az emberhez, keresztényhez méltó. Jót tenni igazi kihívás, mert nem biztos, hogy a másiknak az a jó, amit én gondolok. Sokszor már az is elég lenne, ha nem akadályoznám a másikat, ha nem keseríteném meg, ha nem szólnék be neki. Olykor már az is elég lenne, ha nem szólalnék meg, hanem csendben maradnék, mert a szavaim esetleg nem túl biztatóak és előremutatóak. A böjti idő a megkülönböztetés gyakorlása: van, ami hasznos, és van, ami káros, van alkalmas és alkalmatlan idő, értelmes és értelmetlen beszélgetés, vita.

A böjt gyakorlása az imádság másik támasza: ma szinte mindenki főz, ínyenckedik, diétázik. Fontos dolog a helyes étkezés, de helyén kezeljük ezt is! Lelki „szakácskönyv” mikor volt utoljára a kezemben? Mikor tápláltam utoljára úgy igazán a lelkemet? Amennyit gondolkodom azon, hogy mi legyen az ebéd, a vacsora, legalább annyit válogassam és keressem a lelki táplálékot is. Kis utánanézéssel a keresztény lelki írók hihetetlen gazdag világába csöppenhetek, és komoly tanítást kaphatok onnan. Az imádság, a jótett és a böjt együtt működik igazán, együtt alakítanak bennünket. Ne sajnáljuk Istentől és magunktól az erőfeszítést, a figyelmet. Emlékezzünk arra, hogy feladatunk, küldetésünk van: Istennek szentelt emberré kell válnunk, amíg van időnk, lehetőségünk, amíg a földi életünk tart!

Magyar Kurír