Nekünk, bencéseknek nagyon kedves a most hallott evangéliumi rész, hiszen legtöbbünk Urunk színeváltozásának ünnepén tett fogadalmat. Szerzetesi életünk kezdetén az evangélium felvisz bennünket a hegyre, ahol találkozunk az Úrral. Majd visszatérünk a mindennapokba, ahogyan a tanítványok, ám egy meghatározó élménnyel gazdagodva, amely megmutatja nekünk, hogy Krisztus melletti döntésünk nem egy rajongói klubhoz való csatlakozás, nem egy ember iránti rajongásunk kifejezése, hiszen Jézus Krisztusban maga Isten hív bennünket, és a színeváltozás jelenetében egészen különleges és csodálatos ígéretet ad a mi gyarló emberségünknek. A keresztség által Isten gyermekei leszünk, és emberségünk valamiképpen részesül az ő istenségéből. Ragyogó emberekké akar változtatni bennünket Isten, s ez megdöbbenti az apostolokat, és megdöbbent bennünket is. Hiszen annyi sötétséget, annyi tévedést, annyi rossz döntést tapasztalunk a saját életünkben is! Hogyan lehet, hogy mégis ilyen ragyogó életre hív bennünket?

Az első olvasmányban Ábrahám két ígéretet is kap, de azért próbára teszi az Urat, mert az ígéret egészen hihetetlen. A gyermekáldást még csak-csak elhiszi – érdekes a szent író megjegyzése: „Ábrahám hitt az Úrnak, Isten pedig beszámította ezt az ő megigazulására” –, de hogy a föld az övé legyen, azt már nem igazán hiszi el. Milyen nagyvonalú Isten: nem sértődik meg Ábrahám hitetlenségén, hanem jelet ad neki. Elfogadja, hogy nem tudunk mindent elfogadni, s hogy a hitünk néha meginog. Ezért igyekszik a segítségünkre lenni, ahogyan Ábrahámnak is a segítségére sietett a jellel. A sűrű sötétségben fény gyullad, és ez már meggyőző lesz Ábrahám számára. Néha a mi lelkünkre is sűrű sötét száll, és ekkor a türelmes várakozás a dolgunk: Krisztus, a mi felkelő Napunk, elérkezik. A türelmes várakozás a hit teljes szabadságára akar vezetni, hogy úgy higgyek, hogy egészen biztos legyek Istenben. Úgy reméljek benne, hogy ne féljek semmitől, s a bizalmam még a halálnál is erősebb legyen. Isten és közöttem tehát olyan tiszta, szabad kapcsolat jöjjön létre, amit nem fenyeget már félelem: gyermeki szeretetkapcsolat legyen, teljes összhang Istennel. A félelmet éppen az űzi el, ha biztosak vagyunk Istenben, abban, hogy ő nem elvenni akar. Nem akarja, hogy félelemben, sötétben éljünk, hanem adni akar, fölszabadítani.

Péter így szól az evangéliumban: „Jó itt lennünk nekünk.” De nem tudja, mit mond. Azért nem tudja, mert mi, emberek, nem tudjuk, mi az igazi jó nekünk, mikor érkezünk el az igazi jóhoz. Péter még nem tudta, hogy ez nem a végső jó, ez még csak kóstoló.

Nincs határozott elképzelésünk arról, hogy mikor mi az igazi jó nekünk. És mi a jobb. Állandóan csalódunk. Vannak pillanataink, amikor azt gondoljuk, ez aztán most jó lesz, gyerünk, ragadjuk meg! De nem! Fölülről, az Atyától azt halljuk, ne azt tegyük, amit jónak gondolunk, hanem mindenben igazodjunk ahhoz, amit az Úr Jézus mond nekünk. Őt hallgassuk, mert egyedül ő tudja, mi a jó nekünk.

Adja Isten, hogy a nagyböjti időben felismerjük, milyen jót kell tennünk, hogy Istennek tetszően tudjunk cselekedni, és képesek legyünk együttműködni Isten kegyelmével, amivel ragyogó emberekké akar tenni bennünket. Ámen.

Magyar Kurír