Az előző vasárnap az Atya, a Fiú és az evangélista szemszögéből próbáltuk szemlélni az Írás beteljesedését. Ma ugyanezt tesszük a názáretiekre fókuszálva, akik egyetértenek a Názáretivel, de mert „József fia” közülük való, ezért nem engedhetik meg neki, hogy több legyen náluk. Hiszen ha ezt tennék, azzal belátnák, hogy kevesebbek, kisebbek nála, ezt azonban nem akarják, inkább kivetik. Ehhez hasonló eseménysorral találkoznak majd az apostolok is, amikor néhány évtized múltán kitaszítják őket a zsinagógákból – találóan jegyzi meg Lukács: „a zsinagógába, elöljárók és hatóságok elé hurcolnak titeket” –, s nekik menekülniük kell Jeruzsálemből, mint ahogy Jézus eltávozott az őt letaszítani akaró tömegből.

Jézus Názáretben mintha provokálná az embereket, hiszen olyan ószövetségi személyekre hivatkozik, akik a pogányokhoz fordultak: csodát műveltek és gyógyítottak közöttük. Ezzel a kiválasztottság kiterjesztésére nyitja fel a szemüket, Názáret pedig ösztönösen tiltakozik: ne legyen beteljesedés, mert akkor elveszítjük privilégiumainkat, maradjon minden úgy, ahogy régen volt. Ezért lesz „keménynyakú ez a nép”, és kéri meg udvariasan a gerázaiak földjének lakossága is, „hogy távozzék el tőlük; mert nagy félelem vett erőt rajtuk”. Az evangélium már itt, a kezdeteknél utal a végkifejletre: bár saját népe elveti Istenét, ez nem hiúsítja meg az Úr tervét. Az üdvösség éppen ebben a tagadásban és kitaszítottságban nyílik meg minden nép felé, azaz azok számára, akik belátják, hogy ők Isten kicsinyei, s hogy nincs hatalmasabb Úr „Mária fiánál. Mivel ugyanis a világ Isten bölcsessége révén nem ismerte meg bölcsességgel az Istent, úgy tetszett Istennek, hogy az igehirdetés oktalansága által üdvözítse a hívőket”, összegzi a korintusi levél az üldözések miatt a választott nép fizikai és szellemi határát átlépő apostolok tapasztalatát. Jézus számára tehát ott, a názáreti hegyen egyszerre voltak jelen az őt elüldözők, és vált jelenvalóvá a szakadék, a halál, amelyen keresztül eltávozott, feltámadt, s végül az a jövő is, amelyben beteljesedett Simeon jövendölése: Ő „a pogányok világossága”.

A beteljesedés változást kíván, ez rettenti meg a názáretieket. Egy alkoholista barátom megkért, menjek el abba a csoportba, ahol többekkel a gyógyulás útját járják, mert a vezetők most a környezetük egy-egy tagjával akarnak találkozni. Az összejövetelen annyit kértek tőlünk, ha hazajönnek ezek az emberek, ne vágjuk a fejükhöz, hogy emlékszel, akkor és akkor hogy berúgtál, hanem engedjük őket változni, új módon élni, ezzel a bizalommal támogassuk őket. Mert ahhoz, hogy változni tudjunk, bizalom szükséges. Jézusban az Atya belénk vetett bizalma érkezett el hozzánk. Ha belátjuk, hogy ez mindennél nagyobb, bennünket felülmúló és mindenestül meghaladó szeretet, ha merjük vállalni a vele együtt haladást és látószögünk, szemléletmódunk kitágítását, akkor tudjuk letenni azokat a pótlékokat, amelyek eddigi biztonságunkat adták.

„Ma született” (…), „mielőtt ma megszólal a kakas” (…), „még ma velem leszel a paradicsomban” – olvassuk a „ma beteljesedett” kijelentés párhuzamaiként a „ma” szavakat Lukács evangéliumában. Ez a mi reményünk alapja. Isten tagadásaink közepette is és azokat felülmúlva teljesíti be közöttünk nekünk adott ígéretét, evangéliumát.

Magyar Kurír