Amikor megkeresztelnek egy gyermeket, az édesanya kezébe égő gyertyát ad a keresztelő pap, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek Krisztus világosságát! […] Rátok van bízva a világosság: a hit és a kegyelem fénye […]. Óvjátok gondosan, hogy gyermeketek […] szüntelenül a világosság fiaként járja az élet útját!” A fény a kegyelmet jelenti, a sötétség a bűnt. Isten meggyújtja a gyertyát, a sátán kioltja. Ez a küzdelem folyik az életünkben. Van, amikor a keresztség fénye helyett lelkünkben kioltott gyertyák hevernek halomban. Minden bűn kiolt egyet. Mi pedig ma meggyújtottunk egyet. Az adventi koszorú négy gyertyája valójában végtelen szám – az életünket jelenti. Gyújtsunk meg egy gyertyát mi is! Ne hagyjuk, hogy a sötétség legyőzzön bennünket! Hogyan gyújthatjuk meg a kegyelem kialudt gyertyáját?

Az első feladat talán az, amit az evangéliumban hallottunk: Tekintsetek föl, emeljétek föl a fejeteket! Emlékezzünk Káinra, aki haragjában lehorgasztott fejjel járt, mert nem az ő áldozatát fogadta el az Úr. A Teremtés könyvében az Úr figyelmezteti Káint: Miért vagy haragos, és miért horgasztod le a fejed? Ha helyesen cselekszel, miért nem emeled fel a fejed? De ha nem cselekszel helyesen, nem bűn van-e az ajtó előtt, mint leselkedő állat, amely hatalmába akar keríteni, s amelyen uralkodnod kell?

Járjunk emelt fővel, felfelé tekintve, az ég felé. Többen azért nem tekintenek fel, mert félnek, hogy ha nem a lábuk elé néznek, akkor megbotlanak, pedig az irányt a csillagok mutatják. Tekintsünk fel!

Persze, akik feltekintenek, azok sem mind ugyanazt látják. Buzgó, hitvalló zsidó ismerősöm a minap mosolyogva azzal próbálta oldani a köztünk lévő hitbéli távolságot, hogy ekként szólt: mi várjuk, hogy a Messiás eljöjjön, ti pedig várjátok, hogy újra eljöjjön. Ebben az egy szócskában, hogy újra, ebben van a közös múltunk különbsége. Az evangélium megnehezíti a dolgunkat, amikor az Úr eljövetelének sem a napját, sem az óráját nem közli, csak annyit, hogy várjuk. Nehéz a várakozás, ha nincs konkrét időpont. Sokan ismerik A kis herceg meséjét, és benne a róka bölcsességét a várakozásról: „Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet.”

Advent idején Jézus második eljövetelére várunk, s eközben azt is tudjuk, hogy a szentségekben sokféle módon velünk van. Advent az újra eljövetelre várakozás ideje, ugyanakkor közeledik az első eljövetel évfordulója is: december 25-e, karácsony ünnepe, amely kissé oldja a második eljövetelig tartó időszak feszültségét.

Az egyik szónok barokkos ízű, nagy hatású beszéde úgy megrázta a hallgatóit, hogy némelyek könnyezni kezdtek. Amikor a szónok ezt észrevette, megállt, kis szünetet tartott, és így folytatta: Látom, többen sírtok a rátok váró ítélet miatt. Most hagyjátok abba a sírást, mert olyasvalamit mondok, ami megrendítőbb az utolsó ítéletnél. Aztán komoly hangon, lassan, tagoltan így szólt: Egy negyedóra múlva, amint elhagyjátok a templomot, mindazt, amit az imént mondtam, elfelejtitek. És ez az, ami minden ítéletnél félelmetesebb.

Magyar Kurír