A hetvenes évek közepén Koncz Zsuzsának volt egy dala, sokan énekeltük a refrént: „A királyé nem leszek, nem leszek, akkor inkább elmegyek, elmegyek, soha vissza nem jövök, nem jövök már.” Bátor és büszke dal volt. Azt az érzést fejezte ki, hogy az ember nem szereti, ha alárendelik a hatalomnak. A történelemben számtalanszor előfordult, hogy a nép fellázadt a királyai ellen: 1649-ben I. Károly angol királyt lefejezik, 1793-ban XVI. Lajost guillotine alá viszik, 1917-ben II. Miklós orosz cárt száműzik, majd kivégzik, és 1921-ben mi, magyarok elüldözzük IV. Károly királyt. Amikor a történelemben túlhaladottá vált a királyság, nem idejétmúlt és nem korszerűtlen Krisztus Királyt emlegetni?

Mitől ez az idegenség a királlyal szemben? Érzékeljük, hogy az emberek azt a hatalmat fogadják el könnyebben, amelynek ők is részesei, s azt még inkább, amelyért maguk is eséllyel indulhatnak. De ki lehetne király közülünk? A királyt nem választják, hanem származásánál fogva lesz uralkodó. A legritkább esetben sem hasonlít azokra, akiket kormányoz. Krisztusban éppen az a különös, hogy hasonlít. Születésétől kezdve messze elkerül minden pompát. Őt meg éppen ezért ölik meg. A kortársai képtelenek elfogadni az egyszerűségét. Azt, hogy nem úgy áll oda a szegények mellé, hogy pénzt osztogat, nem úgy az elnyomottak mellé, hogy kimenti őket a nyomorúságukból, hanem úgy, hogy maga is szegény lesz, egyszerű és üldözött. Elviselhetetlen számukra az az ember, akit királynak szeretnének tudni, ám ő böjtöl és imádkozik. Oszlophoz kötözve gúnyolják, leköpik a pribékek, Pilátus halálra ítéli, és ő szó nélkül tűri mindezt. Munkácsy Mihály ezt a címet adja festményének: Ecce Homo. Lloyd Webber, a rockopera szerzője a Jézus Krisztus szupersztárban azt énekelteti Mária Magdolnával: He’s a man. He’s just a man. (Ez egy ember. Csak egy ember.) Miféle király ez?

Hallgassuk őt magát! Pilátusnak mondja: „Az én királyságom nem e világból való.” De Pilátus ezt nem érti, és nem értik a katonák sem. Talán a tanítványai is csak később fogják fel, s valljuk be, mi sem nagyon tudunk mit kezdeni ezzel a másvilági hatalommal. Egyszerűbb lenne, ha kenyeret osztogatna, a betegségeinkből meggyógyítana, a balesettől megvédene, üldözőink és sanyargatóink kezét lefogná. Micsoda sikeres vállalkozás lehetne ebben a világban a kereszténység, ha Krisztus úgy segítene bennünket, ahogy kérjük! Nem lenne rossz dolgozat az iskolában, hajléktalan az utcán, sem háború, sem pedig halál. De nem így van. Benne bízva sincs ötösünk a lottón, az iskolai dolgozat sem lesz ötös, és nem kerülnek el bennünket a bajok. Krisztus ugyanis nem kiskirály, aki pillanatnyi érdekek szerint cselekszik.

Azt viszont látnunk kell, hogy valami mégis történik. Birodalmak tűnnek el, hatalmasságok feje hull a porba, a kereszténység pedig él. Az Egyház van. Állítólag Napóleon a hatalma csúcsán panaszkodott a miniszterének, s azt kérdezte, hogyan lehetne olyan népszerű, mint Krisztus. Sok minden kell ahhoz, Fenség! – mondta a miniszter. – Először is csodát kellene tenned, de még ez sem hozná meg a sikert. Azután szuggesztív módon hatnod kellene az emberekre, de ez sem adna krisztusi tekintélyt. Hagynod kellene, hogy keresztre feszítsenek. És még itt sem állhatsz meg. Mindennek betetőzéseként harmadnapra fel kellene támadnod. Ez a nagy igazság!

Magyar Kurír