Pünkösd: a húsvét és a karácsony után a legnagyobb keresztény ünnep. Elnevezése a görög pentékoszté (ötven) szóból ered. Az Ószövetség népénél eredetileg aratási hálaadó ünnep volt.

Az Egyház születésnapját jelentő pünkösd történéseit megörökítő Újszövetség részletesen leírja, miként szállt le azon a napon a Jézus Krisztus által mennybemenetele előtt megígért Szentlélek a tanítványokra (ApCsel 2,2–4). A Szentlélek kiáradt az apostolokra, betöltötte őket megvilágosító, lelkesítő, szeretetet sugárzó kegyelmével, hogy képessé váljanak Jézus Krisztus missziós parancsának teljesítésére, és ők különféle nyelveken kezdtek beszélni. Péter apostol prédikálásának hatására sokan megtértek, belőlük alakult meg az első keresztény gyülekezet, a jeruzsálemi ősegyház.

Nézzük meg, ki is az a Szentlélek, majd vizsgáljuk meg, mit is tesz, mit köszönhetünk neki. A II. vatikáni zsinat után uralkodó nézet volt, hogy a Szentlélek az „elfelejtett”, a „fölfedezésre váró” isteni személy. Három tapasztalás indította az Egyház közösségét ennek kimondására: 1. Krisztus szavai; 2. a közösségek saját tapasztalatai; 3. ő közli magát mint az élet forrása és szól „a próféták szavával”.

1. Krisztus meghirdeti és megszenvedi számunkra az üdvösséget: „ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm.” (Jn 16,7) „…minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr” (Fil 2,11). Utóbbi kijelentés ugyan nem közvetlenül Krisztustól származik, viszont olyan erejű kinyilatkoztatás Krisztusról, amit feltétlenül figyelembe kell venni. Ebből a felszólításból eredt az írás is a Szentlélekről, „aki az Atyától és a Fiútól származik, akit éppúgy imádunk és dicsőítünk, mint az Atyát és a Fiút”.

2. Az Egyház küldetése arra szól, hogy hirdesse a Szentlelket: „különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket” (ApCsel 2,4). Annak tudatában, hogy „az ég és föld elmúlnak” (Mk 13,31), különös jelentőséget kapnak azok a szavak, amelyek „nem múlnak el”. 

3. Jézus az Igazság Lelkét Paraklétosznak nevezte, ami annyit jelent, „vigasztaló”, „közbenjáró” vagy „ügyvéd”. Nevezte „másik vigasztalónak” is, mert az első vigasztaló maga a személyes Jézus. Ő hozta és hirdette elsőként meg feltámadásával az evangélium örömhírét. A második örömhírnek a mennybemenetelt nevezhetjük. Ebben az összefüggésben mondhatjuk a Szentlélek kiáradását örömhírnek.

Az a Szentlélek a szenvedést képes szeretetté alakítani, akit az utolsó vacsora termében elhangzott beszédében Krisztus „ügyvédnek” nevezett. Kezdettől fogva arra hivatott, hogy „meggyőzze a világot a bűnről” (Jn 16,8). „A bűnről meggyőzni” annyit jelent, mint megmutatni, mi benne a gonosz, azaz feltárni „a gonoszság misztériumát”. Nem lehet a bűn gonoszságát egész valóságában feltárni „Isten mélységeinek vizsgálata” nélkül. Kezdet óta megnyilvánult a világban a bűn: a sötétség misztériuma, amit csak egy másik misztérium képes kiegyenlíteni: a szeretet misztériuma.

Úgy jelenik meg a bűn, mint az ember tudatos szembefordulása Isten akaratával. Mint az igazságnak ellentmondó, mint a hazugság és mint a hazugság követője. Az ember követte „a hazugság atyját”, és az élet Atyja, valamint „az Igazság Lelke” ellen fordult. A Szentlélek az, aki „meggyőz a bűnről”, ez azt is jelenti: föltárja a szenvedést. Föltárja azt az elfogadhatatlant, ami mindannyiunkban van. Az Egyház hiszi és vallja, hogy a bűn több, mint a hazugság, mint csalás, mert az Isten megbántása. Mi hozná egyensúlyba a Szentháromság visszautasítását, aki maga a szeretet és az ajándék?

Magyar Kurír