Teológiai tartalma: Jézus Krisztus megdicsőülésének utolsó földi állomása; negyven nappal föltámadása után az Olajfák hegyéről tanítványai szeme láttára a maga isteni erejével fölmegy az Atyához, a mennybe. A mennybemenetel a Szentlélek elküldésének és Jézus második eljövetelének megalapozója. Az apostoli igehirdetés és a tanúságtétel betelt; az apostolok azzal váltak igazán a föltámadás tanúivá, hogy a mennybemenetelnek is tanúi voltak. Már Jézus föltámadása átmenet volt a megdicsőült életbe, hazatérés az Atyához (Lk 23,43), de a mennybemenetelben vált véglegessé és teljessé. Jézus a búcsúbeszédében hivatkozik az Atyához való hazatérésre (Jn 16,5–15), ami a mennyből való alászállás ellentéte (Jn 3,13). Amint a kereszthalálban csak a hívők, a megjelenésekkor csak a kiválasztott tanúk látták meg Krisztust, a második eljövetelekor azonban mindenki meggyőződik az igazságról. A mennybemenetel jelzi, hogy Jézus győzedelmeskedett a démoni erők fölött. „Fölé emelte minden fejedelemségnek, hatalomnak, erőnek és uralomnak, s minden néven nevezendő méltóságnak, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendőben is” (Ef 1,21). A beteljesedést és a véglegességet hozza el. Betölti a mindenséget mint az Egyház és a teremtés feje (Kol 1,15–18).

Az apostoli Egyház a hitvallásában elsősorban Jézus föltámadását emeli ki: azt, hogy Krisztus már a mennyei dicsőséghez tartozik. Akkor hát mi szükség van a menybemenetelére? Az Isten jobbján ülve sem a világtól való távollétét jelzi, hanem azt, hogy tevékenyen részt vesz az Atya királyi, világ fölötti uralmában. Ugyanakkor ez a megdicsőült Krisztus nem más, mint az, akit keresztre feszítettek, de emberségét már átjárja a Fiú dicsősége. Úgy nyitotta meg az utat, hogy az üdvösség őbenne alakult ki, és az emberek az ő fiúi dicsőségében részesednek. A mennybemenetel jelentősége, hogy Krisztus közbenjárására elnyerjük az örök életet.

A keresztény ikonográfiában a mennybemenetel ábrázolása csak 400 körül kezdődött. A bizánci művészetben alakult ki a mandorlás ábrázolás: a trónon ülő, vagy álló Krisztus alalját dicsfény veszi körül, és angyalok emelik/kísérik az égbe. Ezeken a képeken többször Mária is jelen van, és követi, kíséri az Urat. A nyugati Egyház ábrázolása szerint Krisztus (széttárt karokkal) áll. A mai elmélkedés központi kérdése még ez a gondolat, Jézus nyomán: nekem is van helyem az Isten mellett? Készülök a vele való találkozásra? A földi, az evilági biztonság nem veszi el a figyelmemet arról, hogy a mi hazánk a mennyben van?

Magyar Kurír