Az olvasmányok első látásra egy ősi dologról szólnak, ami már egyáltalán nem aktuális. Mózes harmadik könyve a lepráról ír. Mivel gyógyítani nem tudták ezt a betegséget, hogy legalább a terjedését akadályozzák, elkülönítették a beteget. Később aztán tisztátalannak nyilvánították, és az egészségesekben kisebbfajta gőg alakult ki, Isten büntetését látták a betegségben, bűnös embernek tartották a beteget – magukat pedig bűntelennek, tisztának. Embertelen bánásmód jutott annak, akit elért a betegség, szinte nem is tartották többé embernek, kívül került a közösségen, megszűnt a vele való kapcsolattartás lehetősége.

Szent Benedek a Regulában figyelmezteti az apátot a bűnös testvérekkel kapcsolatban: „gyűlölje a vétkeket, de szeresse a testvéreket”. Ez a fajta megközelítés hiányzott akkoriban, magát az embert is elutasították. Az evangéliumban egy ilyen leprás, elutasított, kivetett ember jön Jézushoz. Ezzel mindketten törvényszegők lesznek. A leprás, mert emberek közé megy, Jézus pedig, mert megérinti. Jézus mégis vállalja ezt, nem utasítja el a leprást. És ekkor történik meg a csoda: a gyógyíthatatlan beteg meggyógyul.

Bátran mondhatjuk, hogy az érintés csodát tesz. A modern korban is számtalan kísérlet bizonyította, hogy az ember egészséges fejlődéséhez az kell, hogy naponta legalább tízszer megérintsék gyermekkorában: jobban növekszik, fejlődik, egészségesebb lesz, jobban bírja a stresszt. Jézus megérinti a leprást. Elfogadja, emberszámba veszi. Olyan érintés ez, ami egészséget ad, ami tiszta és gyógyító. Ezzel vezeti vissza a leprást a közösségbe, ezzel veszi el a lepráját.

Mi lehet ez a lepra manapság? Mit tud bennünk gyógyítani Jézus? Nézzünk magunkba, és keressük meg azokat a bűnöket, azokat a cselekedeteinket, amelyek eltávolítanak minket embertársainktól, akadályozzák, hogy közel legyünk a többiekhez; amelyekre úgy tekintünk, mint megoldhatatlan problémákra az életünkben. Hol vannak azok a pontok az életemben, amihez nem merek nyúlni, amit rejtegetek más elől is, ami érzékeny pont? Nem kell persze állandóan ezeket
nézegetnünk és keresgélnünk, de néha nem árt tisztázni magunkban őket. Aztán kövessük az evangéliumi leprást, boruljunk Jézus elé, és bízzuk rá sorsunkat: „ha akarod, meggyógyíthatsz”. Majd pedig menjünk el egy paphoz, mutassuk meg, tárjuk fel őszintén magunkat a szentgyónásban, lelki beszélgetésben. A kimondott szónak ereje van, gyógyít. Megtisztít. És utána mutassunk be áldozatot Istennek: hálával járuljunk elé, mert megtisztít bennünket. Legyünk hálásak azért, hogy megkaptuk a bűnbocsánat szentségének kegyelmét.

Furcsának tűnik: Jézus megtiltja a leprásnak, hogy beszéljen a gyógyulásról. Még nem érzi, hogy eljött volna az ideje, hogy nyilvánosan kellene cselekednie. És mégis, egy őszinte kérésre megindul a lelke, segít az emberen. Ne legyünk mi sem szégyenlősek kérni Jézustól a megtisztulást, és tanuljuk meg tőle az embert szeretni és a bűnt gyűlölni. 

Magyar Kurír