Jézus sokat idézett mondását halljuk a mai evangéliumban: a vámosok és utcanők megelőznek benneteket Isten országában. Természetesen nem a foglalkozásuk miatt, hanem amiatt, mert ezek többnyire olyanok, akik tudják magukról, hogy bűnösek.

Pozitív irányba az ember mindig megváltoztathatja előzőleg hozott döntéseit, életvitelét. Ezt nevezzük megtérésnek. Sajnos a gyakorlat inkább fordított: a jóból közömbös lesz, majd abból rossz. Ha ugyan a középső fázis eleve ki nem marad! Aki azt hazudja apjának, hogy kimegy dolgozni a szőlőbe, de nem megy ki, rosszabb, mint ha szemébe mondja, hogy nem. Az evangéliumi két fiú alakja tipikus, és egy kicsit hasonlít a tékozló fiú történetének két alakjához. Természetesen itt is az üdvösségről van szó. Mennyire kitűnik, hogy Jézusnak egyszerű, szinte primitív példákkal kell bemutatnia az Isten országát, de még így sem értik. Mert bonyolultan gondolkodunk róla. Csűrjük-csavarjuk. Olyan bonyolulttá tesszük, hogy végül eljutunk a predestináció tanáig: aki nem üdvözül, az nem is üdvözülhetett; aki üdvözül, az el se kárhozhatott volna.

A kedv- vagy kötelességteljesítés dilemmája esetén a kötelességtudat a döntő. Ez gyakran előjön az imádságban és a cselekedeteink jó részénél is: van, amit akkor is meg kell tennünk, ha nincs hozzá kedvünk, és van olyan, amit akkor sem tehetünk meg, ha nagy kedvünk volna hozzá. Lehetne természetesen ennek a történetnek harmadik szereplője is, aki azt mondja apjának, hogy kimegy dolgozni a szőlőbe, és úgy is cselekszik. Legyünk mi ezek!

Néhány régi kéziratban Jézus kérdésére, hogy az evangéliumban hallott történetben melyik fiú teljesítette az apa akaratát, az válasz, hogy a második. Egy olyan civilizációban, ahol a szavakban történő kommunikáció túlzott jelentőséget kap, megfelelőbbnek tűnik a pozitív kijelentés, mint a privát tisztesség. Amikor a tettek nem követik minden esetben a szavakat, akkor inkább a nyilvános szégyent kell kerülni, mint a privát tisztességet. Magyarul: tisztesség dolgában a nyilvános megoldásra, a szégyen dolgában az egyéni megoldásra kell inkább törekedni. Haszonelvű napjainkban is hasonló szemlélet uralkodik. Soha ne mondj nemet, és aztán majd lesz valahogy. De vannak olyan munkakörök, ahol mindenképpen szükséges nemcsak a nyilvános, hanem a privát tisztesség is. Ilyen munkakör például a pedagógusé. Egyházi iskolában betöltendő munkakörhöz gyakran kérnek lelkipásztori ajánlást. Igazán bonyolult helyzet tud kialakulni akkor, ha az illető pedagógusnak nincs köze a valláshoz, mégis kellene ajánlás. A kérdésre, hogy jár-e templomba, azt válaszolja, hogy igen, miközben tudvalevő, hogy nem. A szavak a nyilvános, a tettek a privát szférába tartoznak.

A konjunktúra szempontjából ugyanis a beszéd fontosabb, mint a cselekedet. Az is korunk tapasztalata, hogy ha egy nagyhatalom vezető politikusa mond valamit, már annak következtében esik vagy emelkedik a tőzsde. Attól függetlenül, hogy a szavakat követik-e a tettek.

Jézus briliáns kérdésére a főpapok és a nép vénei olyan választ adtak, ami a társadalmi felfogást tükrözte ugyan, de a sajátjukat nem. Ezért mondta nekik, hogy az utcanők és a vámosok megelőzik őket, mert azok tudják magukról, hogy bűnösek.

Magyar Kurír