Évekkel ezelőtt az egyik önkormányzat komoly vitát váltott ki azzal, hogy úgy döntött, segélyek helyett közmunkát kínál. Mondván, a munka hozzátartozik az ember emberi mivoltához. Ahol komoly méretekben felüti fejét a munkanélküliség, ott felüti fejét a bűnözés is. És ez nem egyszerűen megélhetési bűnözés, hanem valami egészen más. Az önmagával mit kezdeni nem tudó, tétlen ember előbb-utóbb magához süllyeszti a környezetét. Az első bűnbeesésből is a kivezető utat a tevékenység jelentette: hajtsátok uralmatok alá a földet – mondta nekik az Úr. A második bűnbeeséskor, amikor a Messiást keresztre feszítik, meghal és feltámad – a tanítványok dermedten állnak, és nem tudják, hogy most mi legyen. Végül maga az Úr küldi őket: menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot.

A mai evangélium végén van egy olyan fordulat, ami igazán meglep mindnyájunkat, a későn jövők is ugyanannyi bért kapnak. Ez akkor érthető, ha tudjuk, hogy az egy dénár maga az üdvösség. A Teremtő sem tud többet vagy kevesebbet adni az üdvösségtől. Azt ígéri és azt adja. Az előző heti evangéliumban a nagy adósságelengedő képében, ebben az evangéliumban pedig a kiemelt bérezés képében mutatkozik meg Isten irántunk való irgalmas szeretete. Jézus a példájában rámutat Isten nagyvonalúságára és ugyanakkor az ember szűkkeblűségére.

Ám még nagyobb fordulatnak látszik, hogy a Teremtő maga megy utána az embernek, és hívja szőlőjébe dolgozni, hogy ne ácsorogjon. Figyeljük meg: nem az történik, hogy reggel felfogadja és kiküldi a munkásokat, este pedig behívja és kifizeti őket. Napközben is pásztázza a terepet, mert a tétlenség, az ácsorgás, a semmittevés megrontja az embert.

Isten országa szempontjából az ácsorgók nem azok, akiknek nincs munkájuk, hanem azok, akik nem kezdenek semmit a lelkükkel. A megszokás és a rutin is lehet egyfajta tétlenség. Ha az ember lemond önmaga tökéletesítéséről, és beéri annyival, ahol éppen tart, akkor ácsorgóvá lesz. Isten utánamegy az embernek, és meghívja szőlejébe, hogy ne ácsorogjon. Eljön Jézus Krisztus, és a szeretet parancsával meginvitál bennünket a legnagyszerűbb munkára. A bér pedig, az egy dénár: maga az üdvösség. Ettől nem tud se többet, se kevesebbet adni. Nincs is értelme tehát kevesellni. Most már csak az a kérdés, hívására elszegődünk-e mellé, vagy szívesebben ácsorgunk, tétlenkedünk.

Szinte naponta kapunk összegzést a sajtóból, hogy már milyen kevés a munkanélküli, ugyanakkor azt is látjuk, hogy ha a villanyhálózatban valami történik, vagy a kiskaput leemeli a sarkáról a szél, mennyire bajos a rendbetétele. Az újságok tele vannak álláshirdetéssel. Mindenki orvost, pedagógust, kőművest, eladót, szakácsot és ki tudja még, mifélét keres. Miközben a szülők azzal szembesülnek, hogy gyermekeik nem vagy alig tudnak írni, olvasni, beszélni, dönteni, véleményt alkotni, holott lassan teljes idejüket iskolában töltik. Van tehát üzenete a mai evangéliumnak. Az egy dénárt reklamálók szervezete elfelejti, hogy nem kényszerítette őket senki. A Szőlősgazda pontosan fogalmaz: „egy dénárban egyeztél meg velem”. Nem az én alkum volt, hanem a te szabad döntésed, hogy ennyiért elszegődtél. Most fogd, és menj! A mennyországban nincs osztályon felüli hely – mind az.

Magyar Kurír