Az ősz a szüret ideje. A szentmiséken hetek óta a szőlőskertről hallunk. Olyan téma, ami jól érthető volt a hallgatóknak: Jézus összekapcsol egy elképzelhető helyzetet egy üdvtörténeti eseménnyel, és így tanít Istenről. Mi össze tudjuk-e kapcsolni életünk eseményeit, a mindennapokat Istennel? Tudjuk-e az ő szemével nézni a napjainkat?

A mai szentírási részek egészen sajátosan beszélnek az Isten és népe közötti kapcsolatról. A szőlő a Szentírásban kiemelten fontos szimbólum. Ahol szőlőt ültettek, ahol ehették-ihatták a tőkék termését, ott jólét és biztonság volt; ez jelképezte az átmenetiséggel szemben az otthont, sőt, ott „maga Isten volt jelen”. Isten első ígérete az ősatyáknak a föld volt: megígérte, hogy otthont ad nekik. Jézusban pedig, az új szövetségben, a zarándok Egyháznak ad biztonságot.

Izajás szőlősgazdája példátlan kérdést tesz föl: mit kellett volna még tennem? Isten nem a népet hibáztatja, hanem önmagát. Micsoda alázat van Istenben! És vajon én, aki ebben a szőlőskertben lévő szőlő vagyok, aki annyiszor tapasztalom Isten szeretetét, gondoskodását az életemben, mit termek? Nem élek-e vissza Isten irgalmával? Nem vagyok-e túlságosan könnyelmű a lelkiéletben?

Jézus szőlősgazdájában határtalan türelem és már szinte fájó naivitás van: „ha a fiamat küldöm, őt csak megbecsülik…” Ahogy nő az emberi gonoszág a történetben, úgy nő a gazda szeretete, úgy növekszik türelme. Végletekig menő szeretet és megbecsülés, tisztelet. Jézus hallgatói könnyen magukra és a zsidó történelemre tudták értelmezni a példázatot. De nem pusztán ezt kell látnunk benne. Nem pusztán azt, hogy valóban beteljesedtek Jézus szavai, és a sok próféta kegyetlen halála után Isten a saját Fiát, a Messiást küldte hozzájuk, akit szintén kegyetlen módon megölnek majd, mert nem értik meg Isten szándékát, nem tudják befogadni Jézus új tanítását. A történet nem múlt idő pusztán: természetesen nekünk is szól, a mi felelősségünkről is szól. Megkaptuk mi is a szőlőskertet, meghívtak bennünket is ápolására, gondozására. Hogyan gondozzuk Isten szőlejét? Hogyan tartunk rendet az Egyház közösségében? Nem válunk-e mi is néha gonosz munkásokká, akik a saját fejük után járva gondozzák az Egyház közösségét, és erőszak, indulat, harag uralkodik köreinkben? A termés megtartható-e magunknak? Megvalósul-e életünkben Pál apostol gondolata: amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok is tettekre? Jézus figyelmeztet ma: hamis biztonságban ringathatjuk magunkat. Csak megbízottak vagyunk, akitől el is vehet a Gazda. Figyelnünk kell arra is, hogy az Isten szándéka mindig megvalósuljon. Így leszünk csak méltók rá, hogy részesüljünk az örökségben. És mi az örömhír? Az örömhír az, hogy van még dolgunk. Hogy van még lehetőségünk, hogy változtassunk, hogy Isten újból és újból megszólít bennünket, és az ő békéjét ajánlja nekünk.

Október hónap hagyományosan a Szűzanya hónapja. Rózsafüzérrel köszöntjük ilyenkor égi Édesanyánkat, végigelmélkedjük Szent Fia életét és életének misztériumát. Vegyük kezünkbe gyakran ezekben a napokban a rózsafüzérünket, akár az utazások közben, üres időkben, sorban álláskor, mondjuk el egy-egy tizedet, hogy lelkünket és életünket Isten igéjéhez tudjuk igazítani, és életünkkel meg is tudjuk valósítani a megismert igazságokat.

Magyar Kurír