Szent Pál apostoltól ezt hallottuk ma: „Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad!” Milyen nagy a szeretet és a bizalom Szent Pálban Isten iránt, és micsoda lelkierőt kap Istentől, hogy tevékenyen élje életét és hirdesse Krisztus örömhírét a világnak. Pedig  mennyi lehetetlen helyzet, mennyi meg nem értés és ellenségeskedés között kellett élnie, tanúskodnia. Mélyítsük el mi is kapcsolatunkat Istennel anynyira, hogy tudjunk tettekkel tanúskodni Jézusról, hogy ne féljünk a másik ember tekintetétől, hanem csak Istenétől. Sokszor panaszkodunk rá, hogy nem úgy alakult az életünk, ahogy akartuk. Az önakarat néha félrevezet minket. Mennyire figyeltünk arra, hogy ne csak nekünk legyen érdekünk egy-egy dolog, hanem a másiknak is? Mennyire figyelünk rá az ügyeink intézése közben, hogy tanácsot kérjünk, hogy imádkozzunk, hogy más szemszögből is megnézzünk egy-egy dolgot? Mennyire Isten és a felebarát szeretete vezet bennünket és az, hogy Isten nagyobb dicsőségére cselekedjünk? Isten ahhoz ad erőt, ami a közösség javát szolgálja, ami építi a családot, a közösséget, ami jó és szép; ha erre törekszünk, megkapjuk az erőt a mindennapok szolgálatához.

A mai, mennyországról hallott tanítás kicsit olyan, mint egy őszi reggel. Gyönyörködünk a szép, gomolygó ködben, ugyanakkor kicsit össze is húzzuk a kabátunkat. Gyönyörködünk Izajás prófétának a Seregek Ura bőséges lakomájáról szóló jövendölésében, nagyszerű lakodalmak jutnak eszünkbe, de kicsit megborzongunk, amikor az evangéliumban a király haragra lobban. Mi is történik ezen a lakomán, hogyan is fog lezajlani ez lakoma? Emberi életünk végső, nagy kérdését feszegeti ez: mi is lesz velünk, amikor meghalunk? De inkább azt kellene kérdeznünk: mi is történik velünk életünk során? Amikor még itt, a földön járunk-kelünk? Mert a végső dolgoknak előzménye van, és pontosan a mi életünk az előzménye. A mai evangélium alapján azt mondhatjuk, hogy mi is meghívottak vagyunk a lakomára: a vőlegény Krisztus, a menyasszony pedig maga az Egyház. Meghívottak vagyunk erre az ünnepre, de mellbe vág bennünket az, hogy sokan vannak a meghívottak, és kevesen a választottak.

Mellbevágó, hogy a meghívottak nem veszik komolyan meghívásukat: mindenfélére hivatkoznak, vagy éppen a végletekig szembeszegülnek a meghívóval. Válaszolni kell a meghívásra és készülni kell erre a lakomára. Menyegzős ruhát kell szereznünk valahonnan: Szent Ágoston azt írja, hogy ez a menyegzős köntös a szeretet. Mert a szeretet az, ami kiemel minket a hétköznapokból és ünneppé varázsolja az életünket. Az élet ünnepe lesz a hétköznap, ha Istennel kezdem járni az életem útját; ha hajlandó vagyok az önzésemből kiszabadulni. Mert más szemmel kezdem szemlélni a világot, ha a szeretet szemüvegén keresztül nézem, ha Isten szemével nézem életem eseményeit, az embereket, a rám bízottakat, a mellettem állókat. Nem rózsaszín ez a szemüveg, hanem olyan, ami élesíti a látást, ami a valóságot szemléli, egyre teljesebben.

Testvérek, mi az örömhíre ma Jézusnak? A remény, amivel eltölt bennünket. Izajásnál ezt mondja: Örökre megsemmisíti a halált, az Úr letörli a könnyet minden arcról. Szent Pálnál ezt mondja: Mindenre képes vagyok abban, ami nekem erőt ad. És Jézus maga mondja: Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre! Minden készen áll: ideje indulnunk nekünk is, testvérek. Elindulnunk a lakomára, elindulnunk a szeretet útján, bízva abban, aki nekünk erőt ad.

Magyar Kurír