Izrael népének életét és mentalitását alapvetően befolyásolta az állattenyésztés. Az egyéni boldogulásokat és életvitelt meghatározta a pásztormentalitás. „Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.” (23. [22.] zsoltár)

Különleges magyar nyelvünk gazdagon képes leírni a pásztornépeknek az állatokhoz való kapcsolatát. Néprajzi és nyelvészeti kutatás eredményeként derült fény rá, hogy amint a magyar több mint húsz kifejezést használ a ló megnevezésére, addig a mai palesztin pásztornak a teherhordó állatára, a tevére van harmincöt főneve. A pásztortársadalom és a pásztorkultúra olyan mélyen beivódott a társadalomba, hogy nem kérdés, miért nevezik az Urat is pásztornak.

Ha egy hívő izraelita áldozatot akart bemutatni, ahhoz állatra, állatokra volt szüksége. Ezért fölértékelődött az állatokkal foglalkozók tekintélye. A Kr. e. IX. század hozta el azt a teokratikus királyságot, amiben Izraelnek egyetlen uralkodója volt. Izrael monolitikus társadalom lévén törekedett megvalósítani az „egy király, egy szállásterület” elvét, amihez a Tóra eszmeisége adta az alapot.

1490-től egy lánglelkű Domonkos-rendi prédikátor, Girolamo Savonarola keményen föllépett az evangéliumi szegénység és az egyszerűség mellett. Firenzében, a Mediciek városában pedig a feltámadt Krisztust javasolta megválasztani királynak. Ennek a teokratikus köztársaságnak a létrejöttét Savonarolának és két társának a kivégzésével gátolták meg. Még mielőtt megvalósulhatott volna, akasztófák alatt lobogó tűz füstje foszlatta semmivé az állam- és a jogtörténetnek ezt az érdekes kezdeményezését.

A középkor hajnalán egy subiacói remete tette föl a kérdést: demokrácia vagy hierarchia? Nursiai Szent Benedek a Regulában a két értéket egymás mellé helyezte. A közösség vezetője megválasztásának egészen demokratikus metódusa van, ugyanakkor a már megválasztott apátnak mindenki, azonnal és maradéktalanul, köteles engedelmeskedni. Ugyanis a közösség, a maga szentlelkes bölcsességével, letéteményese az isteni akaratnak, emellett az elöljárónak való engedelmesség valójában Krisztusnak szól, akit a fentiek miatt nevezünk királynak.

Ahol király van, ott kell lennie törvénynek és alkotmánynak, szükség van határokra és minden egyébre is. Nincs ez másként Krisztus királyságában sem, bár mindent módosítani kell egy kicsit! Ahol az Úr a király, ott az alaptörvény két lábon áll: istenszeretet és emberszeretet. Támasztékként ott az igazságosság és a béke, ahonnan már csak egy lépés az Isten országa.

Ebben a birodalomban, melynek nincs földrajzi, fizikai kiterjedése és államformája sem – mégis van alkotmány.

Itt szigorú alá-fölé rendeltség van – mégis él a testvériség.

Állandó küzdelemben vannak – mégis a békességet hirdetik.

Mindenki egyénileg fontos – és mégis egész népek hordozzák egymást.

Ez a valóság az Isten közöttünk élő országa, ahol Krisztus a teremtett világ és a mindenek királya.

Magyar Kurír