Egy körülmény különösen is megnehezítette a nyáron történt dunai hajókatasztrófa mentési munkáit. A víz hatalmas sodrásán kívül arról is beszámoltak a búvárok, hogy sötét van. Nem szürkület, ami megtöri a fényt, hanem sűrű és áthatolhatatlan sötétség honol odalent. Alig merülnek le a vízszint alá hatvan-nyolcvan centimétert, máris elvész minden. A mi szép kék Dunánkban fél méter mélyen vaksötét van. Ilyen viszonyok között létezni sem lehet, nemhogy dolgozni. Ez a körülmény is lehetetlenné tette a mentést.

E sorok születésének napjaiban is figyelemmel kell lenni a közlekedőknek a látótávolságra, mely párás, ködös időben alaposan csökken. Személykocsik esetében ez a távolság ne legyen kevesebb nyolcvan-száz méternél, míg a repülőgépek közlekedéséhez, a föl- és leszálláshoz nyolcszáz-ezer méter szükséges. Tejfölsűrűségű ködben senki nem érzi magát biztonságban. Ez a bizonytalanság nyomja rá a bélyegét azokra az embertársainkra, akik vakon születtek. Akik számára sem a színek, sem az árnyalatok nem mondanak semmit. A fizikai rend szerint ők az örök sötétségben élnek. Sötétben, de nem világtalanságban. Az ő észlelő rendszerük ugyan jobb és kifinomultabb, mint az átlagemberé – tapintásuk és hallásuk sokkal érzékenyebb –, de a vizuális kincsek ajándékaiban nincs részük.

Jézus megpillantja ezt a vakon született embert. Mindjárt jön is az „okos” kérdés, mert itt valami rendellenesség látható, tehát ennek oka van. A szülők a hibásak. Olyan adokkapok alapon, az Istent kizárva a képből. Istent, aki nem büntet, akitől távol áll a gyűlölködés és a harag, mert „Isten tetteinek kell megnyilvánulnia benne” (Jn 9,3b). Félreértés ne essék – mondaná az Úr –, én nem azért jöttem, hogy keseregjek a rövid látótávolság meg a síkos autópálya miatt. Vagy felszárítom a ködöt, vagy megtanulunk ilyen körülmények között vezetni. Esetleg ücsörögj otthon, és „várj, míg felkel majd a nap”. Jézus küldetése másról szól. Ő nem világítani jött el közénk – ahogy a feltámadása sem pusztán egy mozzanat a történelemben –, hanem ő maga a világosság. Ő nem a villamos hálózat, nem a kapcsoló és még csak nem is a fényt adó izzó. Jézus maga az egész, a teljesség, a fény. A vakon született embernek úgy adja meg a látást, hogy az az ember valami gyökeresen újat kap. Amije eddig soha nem volt, mától van. Valóságos reveláció jön létre, mintha lepel hullna le az életéről – nem csak a szemeiről.

A farizeusok kérdőre vonták a meggyógyult embert. Több alkalommal is elő kell adnia a történetet. Mintha csak egy rendőri kihallgatáson lennénk, hátha egy részletbe belekapaszkodva csőbe húzhatják. És valóban, a csapda létezik és nagyon szimpla: a szombat törvényének áthágása. Jézus, aki egy az Atyával, aki maga a Jó Pásztor (Jn 10,14), ne tenné túl magát a tórai törvényen? Ő azért jött, hogy akik nem látnak, lássanak (Jn 9,39). Az ő fényét a húsvéti sírból kiáradó ragyogás adja meg.

Magyar Kurír