Olyan fájdalmasan csendül fel a zsoltáros ajkán a panasz: „Próféta nincs többé.” Ebben egyúttal kifejeződik az emberiség vágyódása, sóvárgása a „nagy ember” után. Aki messzebbre lát, és többet tud, mint a mindennapi gondok munkájába temetkező hétköznapi emberek. Még a legkisebb közösségekben is kialakul egy-egy vezértípus, aki tudásával, erkölcsi tekintélyével vagy jó előadó tehetségével uralja környezetét.

A mai evangéliumban Jézus mintha a figyelmünket valami fontosabb dologra akarná irányítani. Mikor arról beszél, hogy a tanítványok helyette állnak a világban, akkor ezt a meglepő kijelentést teszi: „Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, a próféta jutalmát kapja… Aki pedig egy pohár friss vizet ad is inni egynek a legkisebbek közül, mert az én tanítványom – bizony mondom nektek, nem marad el jutalma.”

Észrevetted-e, hogy ebben a krisztusi mondásban csodálatos ellentét feszül? A próféta és az igaz a leginkább kiemelkedő embereket jelenti, szemben a „legkisebbekkel”. A befogadás, vagyis ezeknek elismerése és szolgálata szemben áll egy pohárnyi vízben kézzelfogható figyelemmel. Mintha Jézus azt mondaná ezzel, hogy a legnagyobbaknak nyújtott elismerés és szolgálat mellett a legkisebbeknek adott legkisebb figyelem is ugyanazt a Krisztus-szolgálatot eredményezi. Mert Isten nem személyválogató.

Jézus mire akarta felhívni a figyelmünket? Arra, hogy tanítványai közül nem volt igazán prófétai magaslatokban egy sem. Nem volt köztük írástudó, sem az erkölcsi tökéletesség magasságaiban nem járt egyik sem, mégis nekik adta hatalmát, úgy később majd Egyházában, a kegyelemszolgálatban elsősorban nem az értelem távlatokat mutató lángolása, nem is a tökéletesség magas foka számít, hanem a Krisztushoz tartozás. Szent Ágoston ezt így fogalmazta meg: kereszteljen Péter vagy Júdás, egyképpen Krisztus keresztel. Ez persze nem menlevél a Júdásoknak, de mindenesetre utat nyithat a testvérek nyugalmának, hogyha nem is szellemóriás a lelkipásztoruk, és nem fejből prédikál vagy nem jár az életszentség magaslatain, ők akkor is a teljes Krisztust kapják az Egyház szolgálatában.

Jézus követése ma is radikális döntést kíván meg, ami pedig a teljes, minden más szeretetnél nagyobb szeretetben fejeződik ki. Jézust jobban kell szeretnünk a szülőknél, gyermekeknél, jobban saját magunknál, az életünknél is. Ezt bizony sokan nem értik, mert olyannak tűnik bizonyos félremagyarázók miatt, mintha Jézus a szülők ellen hergelné gyermeküket. Pedig itt nem erről van szó. Ez nem jelenti a családi, a testvéri szeretet megtagadását, hanem hogy szeretetünk Krisztusban teljesedik ki igazán. Mert ha őt teszem az első helyre az életemben, akkor már nemcsak én szeretem szüleimet, családomat, embertársaimat, hanem általam ő is. Ha a szívedet teljesen Krisztusnak adod, a szeretet isteni képességével gazdagítva kapod vissza.

Jézus azt akarja, hogy tegyél tanúságot róla életeddel és szavaiddal. Amikor az életkörülmények válaszút elé állítanak: teremtmények vagy Isten, a kereszténynek határozott választ kell adnia, még ha ez a döntés kemény áldozatot kíván meg, akkor is. Meg akarod találni életed értelmét, célját? Add oda szeretetben másoknak. Lépj ki a komfortzónádból!

Magyar Kurír