Jézus igehirdetésének középpontjában Isten országa áll. „A mennyek országa” vagy „Isten országa” kifejezés ugyanarra a valóságra utal, teljesen új kifejezés a Szentírásban és a hagyományban. Jézus tanításában kettős módon jelenik meg: egyrészt már köztünk van, elérkezett, másrészt még rejtve van, és majd csak az ítélet napján lesz teljesen nyilvánvalóvá.

Éppen ez a kettős jelleg jelenik meg a példabeszédekben, és jól utal arra a szent feszültségre, amiben a keresztény ember él, és amit viselnünk kell ebben a földi életben. „Uram, te ugye jó magot vetettél? Honnét került hát bele a konkoly?” – ahogy körülnézünk a világban, mi is így kiáltunk föl az Úrhoz. És ahogy magunkba nézünk, hasonló kérdés vetődik fel bennünk. Mert tudjuk azt, hogy mi magunk és az egész világ is jónak teremtetett. Mégis, ahogy telik az idő, egyre jobban érezzük a konkoly jelenlétét életünkben.

Szép és vigasztaló példabeszéde ez Jézusnak. Az irgalmas és könyörülő Istenről szóló példázat. Egy egészen új szemlélet mutatkozik meg ezáltal nekünk. Hiszen mennyit küzdünk egész életünk során bűneinkkel, gyöngeségeinkkel! Próbáljuk őket kigyomlálni, kipusztítani az életünkből. És hányszor van az az élményünk, hogy egy-egy gyónásnál mindig ugyanazokat ismételjük el. Isten máshogy gondolkodik: ő látja, hogy vannak olyan részei az életünknek, az emberi természetünknek, melyek megtisztítása az ő feladata lesz, és nem a miénk. Átvállalja tőlünk. Éppen Jézus keresztáldozata az, ami ezt teszi, és amiért szükségünk van az ő kegyelmére.

Milyen egyszerű gondolat és milyen igaz is: nagy igyekezetünkben sokszor a jó dolgokat is elpusztítjuk az életünkben. Élettelenné, lélektelenné válhat a vallásunk, miközben állandóan a konkoly eltávolításán fáradozunk. Mert ha csak a bűnre koncentrálunk, csak az köt le bennünket, könnyen elmehetünk az igazán fontos dolgok mellett. Az életet adó, az életet magában hordozó búza mellett. Aki állandóan a bűn elkerülésének igyekezetében ég, előfordulhat, hogy bezárkózik, antiszociális lesz. Nem beszélget senkivel, nehogy megszóljon valakit, nem találkozik senkivel, nehogy irigy legyen, nem szeret senkit, nehogy elragadják az érzelmek.

Nem hiszem, hogy Jézus ilyen élettelen és életidegen követőket akar. Inkább élettel teli embereket, akik olyanok, mint a mustármag vagy a kovász. Hétköznapiságuk örömmel tölti el őket, és teszik a dolgukat, csendben és rendben. Növekednek, hatnak, támogatnak, megszólítják a másikat. Isten alapjában véve ilyennek alkotott bennünket, olyannak, akik csendben teszik a dolgukat, elviselik a hétköznapok monotonitását, és még így is tudnak hálásak lenni, örülni az életüknek.

A mustármag és a kovász szép lassan teszi a dolgát. A türelem komoly erénye a keresztény embernek, magunkkal szemben is kell gyakorolni, és másokkal szemben is. Ugyanakkor Jézus figyelmeztetése elgondolkodtat bennünket: az ellenség dolgozik és be tud férkőzni a sorainkba, be tud férkőzni az életünkbe. Reménnyel tölthet el bennünket Szent Pál apostol buzdítása: „Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek.”

Kérjük gyakran a Szentlélek segítségét, hogy bírjuk a keresztény élet szent feszültségét, tudjunk a hétköznapokban növekedni, erőt adni másoknak, Isten törvényei és parancsai szerint élni.

Magyar Kurír