Advent harmadik vasárnapja az öröm vasárnapja; ennek az örömnek alapja, hogy az Úr közel van. Az Isten Fiának megtestesülését ünneplő karácsony az üdvösség kezdetére mutat rá: az emberiség látja, hogy igazolódnak a próféták jövendölései, és tudja, hogy van Üdvözítője. Ennek a napnak az olvasmányai vigasztalást és az öröm üzenetét tartalmazzák. „Bátorság! Ne féljetek! Nézzétek, eljön Istenetek…” Izajás próféta Izrael deportáltjait akarja erősíteni, de szavai jól alkalmazhatók mindazokra, akik mélyebben Istenhez akarnak térni, csak képteleneknek érzik magukat rá, hogy megszabaduljanak bűneik bilincseitől, a középszerűségtől, a világias gondolkodástól. A próféta arra bátorít, hogy bízzanak az Üdvözítőben. Ő eljön, és erőt önt beléjük, fölsegíti a gyengéket, meggyógyítja a bűn okozta sebeket, és mindenkinek üdvösséget hoz.

A jövendölés Jézus eljövetelekor szó szerint beteljesedett, sőt, maga is ezzel a jövendöléssel kezeskedett messiási küldetéséről Keresztelő Jánosnak. Izajás jövendölésének beteljesedése egészen nyilvánvaló. Jézus azonban még hozzáteszi: „Boldog, aki nem botránkozik meg rajtam.” Vajon miért üzeni ezt a csodák felsorolása után Keresztelő Jánosnak a börtönbe? Mindjárt rájövünk. Keresztelő Szent János szóhasználatában „viperák fajzata”, „a fák gyökerére tett fejsze”, „a pelyvát szóró lapát” és „olthatatlan tűz” szerepel. Ez mind az ószövetségi messiásképhez tartozik: félelmet keltve jön rendet csinálni a bűnös földön. Jézusnak a csodákra történő hivatkozása azt üzeni Jánosnak, hogy az Isten várt országa már itt van, az Isten uralma megkezdődött, de nem úgy, hogy tör-zúz mindeneket. Még úgy sem, hogy szabadulást hoz a foglyoknak. Nem fogja megsemmisíteni Heródest és pribékjeit, pelyva voltukat olthatatlan tűzben elemészteni. Nem fogja a börtönajtót feltörni, és diadallal kiszabadítani a foglyot. Nem fogja a bakó bárdjától megkímélni, sem Heródiás ármánykodó gyűlöletétől. Az Isten uralma mégis itt van, ha a te egyéni sorsod, tragédiád beteljesedik is.

Tele van a világ botránkozó keresztényekkel. Miként az ószövetségi várakozásban Isten a hatalmával jelent meg, és csodák kísérték útjait, a ma kereszténye sem lépett tovább ennél. Csodatévő Istenben hisz, de ha Isten nem tesz csodát, emiatt botránkozik. Jézus már a csodákat követelő kísértőnek is ellenállt: nem változtatta a köveket kenyerekké, nem vetette le magát a magasból. A jelet kérő farizeusoknak Jónás jelét ígéri, ami nem más, mint háromnapos sírban fekvése. Az Istentől való elhagyatás jeltelenségében hal meg. Ez a csodátlanság már a betlehemi barlang szegénységében kezdődött. Mint Szent Pál fogja Krisztusra utalva mondani: „Ő, a gazdag, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok.”

Nekünk is ezt üzeni: Fennakadás és botránkozás nélkül higgyetek Isten nagyságában és jóságában, mert csodátlanul is választottaival van az Isten, aki erőt és vigasztalást ad az elhagyatottságban.

El tudod fogadni az életed, vagy csodaváró vagy? Bátorság! Az Úr mindennap veled van! Csak ne a rendkívüliségekben keressük, hanem a megélt szeretet embertől emberig tartó apró rezdüléseiben: egy mosolyban, kedves szóban, segítő kézben. Ismerjük fel, hogy velünk van.

Magyar Kurír