A liturgikus év végére helyezett mai ünnep mintegy összefogása, csúcspontja mindazoknak a misztériumoknak, amelyekről az év során elmélkedtünk. Az első két olvasmányban Krisztus királyi hatalmáról hallunk.

Dávid megjövendöli, hogy dicsőséges hatalommal érkezik az ég felhőin, és hatalma időtlen. A második olvasmányban Krisztus az örök Ige, „aki van”, aki elve és célja az egész teremtésnek. A megtestesült Ige, örök Szó, aki megváltja és üdvözíti az embereket. És végül ő az, aki egy napon eljön, hogy megítélje a világot. Annyira szeret minket, hogy vérével megváltott bűneiktől. A király kiüresítette önmagát. A szolgálatot megszentelve új értelmet adott neki. Az elsőség karizmájával ruházta fel, mert a kegyelem fölemeli, és nem lerombolja a természetet. A szolgálatnak van egy természetben rejlő varázsa: szolgálni csak szeretettel lehet. Benne van valami lelket megragadó kiváltó erő. Gondolok itt arra is, amit legutóbb tettél valakinek szeretetből, szívből és őszintén. Emlékszel arra az érzésre, arra a lelkierőre, ami cselekvésre késztetett?

Jézus nem olyan király, amilyen a zsidók messianizmusában élt, hogy majd a Messiáskirály szabadságot hoz az országnak, és gazdagságban, békében élhet az ő uralkodása alatt itt a földön. Ezért nem értették szavait és tetteit. Még tanítványai is kérdezgették, hogy mikor állítja helyre Izrael országát. 

A Jézus és Pilátus közötti párbeszédben ezt mondja: „Igen, király vagyok.” Előzőleg már kijelentette: „Az én országom nem ebből a világból való.” Azaz nem történelmi uralom, nem ideigtartó politikai hatalom, hanem idő és történelem fölötti, örök hatalom. Az Igazságot hirdeti, és elvezeti hozzá az embereket, megszabadítva őket a bűn és tévelygés sötétségétől. Benne az Igazság jött el közénk, emberek közé. Fiában az Atya tesz tanúságot magáról, és bizonyítja életáldozatával, hogy a bűn következménye sújtja az embert a halálban, amit Jézus is elszenved. Ő, a bűn nélkül való, magára vette bűneinket. Ezért jelenti ki csak ekkor, az emberi szenvedés sötét órájában, amikor a világ, úgy tűnik, legyőzi őt, hogy „Igen, király vagyok.” A kereszt felé indulva, hogy onnan, a kereszt trónjáról vonzzon magához mindenkit.

Életét adta barátaiért, mert barátainak, sőt testvéreinek mond minket. Társörökösei vagyunk, akikkel meg akarja osztani királyságát, mindenre kiterjedő uralmát. A Bárány saját vérével akart megmosni, országává és papjaivá téve minket. Micsoda szeretet ez, testvérem! Gondold végig még egyszer, többször!

Jézus szolgálni jött, tenni az Atya akaratát, hogy benne megvalósuljon Isten örök terve. Amit a gonosz – aki kijelentette, hogy nem szolgálja őt – megpróbál tönkretenni. Az ember teremtése utáni első bűntől fogva, amikor az engedetlenségre sikerült rászednie őt, a gonosz azon van, hogy minket is elfordítson Istentől.

A Király ünnepe van, a Királyé, aki szolgálni jött. Aki kiüresítette önmagát, hogy betöltsön Isten szeretetével. Aki barlangistállóban sírt föl, de hangjába beleremegett a világmindenség. Aki gyógyított testet és lelket. Aki lehajolt, és megmosta tanítványai lábát. Akiben beteljesedett az örök szeretet, ott, a kereszten. Aki szeret, annak nem kell tartania a találkozástól azzal, akit szeret.

Magyar Kurír