Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik. Az embernek szüksége van a Szentírásra. Az embernek szüksége van az eucharisztiára.

Magdalena Preineder (ford. megj.: gimnáziumi hittanár a németországi Mattersburgban) írása a fiatalok számára

„Nemcsak kenyérrel él az ember” (Mt 4,4) Ez a mondat járt az eszemben a ma reggeli szentáldozás után. Úgy éreztem, mintha Krisztus maga válaszolt volna az imámra, hogy „Uram, légy a táplálékom!”

Ez a mondat a Szentírásban így folytatódik tovább: „… hanem minden tanítással is, amely Isten szájából származik.” János evangéliumának Előszavában azt olvashatjuk, hogy „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.” (Jn 1,1) „S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.” (Jn 1,14)

Az Isten Igéjének tehát két dimenziója van: az írott ige, amiről Szent Jeromos gyönyörű szavakkal azt írja, hogy „Krisztus teste és vére valóban az írás, az Isten tanítása” és egyben az Eucharisztia is, hiszen az Ige testté lett és odaadta magát értünk.

Az ember tehát nem csak kenyérrel él, hanem minden szóval, amely Isten szájából származik. Az embernek szüksége van a Szentírásra. Az embernek szüksége van az Eucharisztiára. A (testté lett) Ige a lélek tápláléka. Marthe Robin misztikus jut az eszembe, aki egyike azoknak, akiknek a szentostya valóban az egyetlen testi és lelki tápláléka volt. De mit jelent ez nekünk? A Szentostyában, mint az Úr testében valóban az az erő lakozik, amely képes bennünket életben tartani. Avilai Szent Teréz így vallott a Szentostyáról: „a csoda, amelyet a legszentebb kenyér tesz azoknál, akik méltóképpen fogadják, egészen nyilvánvaló.”

Krisztus azt mondja magáról, hogy „én vagyok az út, az igazság és az élet. (Jn 14,6) Magam is észreveszem, hogy minél tovább nem áldozom, annál inkább olyan lesz a bensőm, mint egy virág, amely lassan elhervadva élete nyomorúságos végével néz szembe. Thomas Merton misztikus leszögezte: „ez a szentség a bennünk lakó Krisztus, aki általunk, értünk és velünk tiszta örök áldozatban feláldoztatik. Egyedül ő tartja össze ezt a világot, és egyedül ő akadályozza meg, hogy most azonnal fejjel előre az örök semmi fenekére zuhanjunk.” Avilai Szent Teréz szerint pedig „ez egy teljesen más fajta élelem, mert ez az élelem tele van olyan örömökkel és boldogsággal, amelyek minket életben tartanak.”

Az Eucharisztia szentsége életet ajándékoz, ezért van arra szükségünk, hogy amilyen gyakran csak tudjuk, magunkhoz vegyük az Úr testét. Tisztában vagyok azzal, hogy gyakran erőt kell vennünk magunkon, hogy elmenjünk a misére. Az sem titok számomra, hogy Krisztus ottléte a szentostyában sokszor lelki szemeink számára sem látható. És azt is tudom, hogy gyakran nem tartjuk magunkat a szentostyára méltónak, vagy felismerjük, hogy az Úr testét soha nem vehetjük magunkhoz olyan szeretettel és alázattal, mint amilyet az Úr érdemelne.

De azt is tudom, hogy az életem Krisztuson múlik. Tudom, hogy a hajnali felkelés, hogy Krisztusnál tegyek látogatást, vagy a miselátogatás egy nehéz munkával telt nap után megéri, mert általuk lesz az életünkben láthatóvá az isteni kegyelem.

Hackeborni Szent Mechthildhez így szólt Jézus: „Ha áldozni szeretnél, akkor azzal a szándékkal jöjj, hogy minden vágyakozás és szeretet benned égjen, amely valaha is fellobbant az emberi szívben, és úgy lépj hozzám (…). Én akkor el fogom fogadni ezt a benned lévő szeretetet, de nem úgy, ahogy az a szívedben van, hanem úgy, amennyire szeretnéd, hogy a szívedben égjen.” Azoknak, akinek áldozáskor langyos a szíve, és nincs szeretettel és vágyakozással telve, ezt javasolja Mechthild: „Teljes szívedből kiálts az Úrhoz: vonj engem magad után! Keneteidnek illata kellemes, mint a kiöntött olaj.” (Én 1,3). A „vonj” szónál arra gondolok, milyen határtalanul hatalmas volt a mindenható és örök Isten szeretete, hogy vállalta a gyalázatos kereszthalált. Arra vágyom, amire ő is, amikor ezt mondta: „Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” (Jn 12,32)

E szavakkal szeretnélek felbátorítani, kedves Olvasó, hogy gyakran keresd az Úr közelségét a teste és vére formájában. Azzal a szeretettel lépj elé, ami benned lakozik, ő pedig azt megsokszorozza. Így tudsz majd Keresztes Szent Terézia Benedikta (ford. megj.: eredeti nevén Edith Stein) szavaival „a krisztusi élet távlataiba belenőni”. Akkor vele együtt elmondhatod majd, hogy „a Te életed titokzatosan áthatja az én életemet, a Te lelked egyesül az enyémmel. Többé nem az vagyok, aki egykor voltam.”

Fordította: Frick József

Forrás: kath.net