„Ti engem így hívtok: Mester és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok. Azért, ha én, az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek.”
Amikor Jézus az utolsó vacsora során megmosta a tanítványok lábait, akkor talán a szavaknál is erőteljesebben állított szembe egymással két, az uralkodással kapcsolatos hozzáállást. Az egyik életszemlélet szerint az uralkodás feljogosít arra, hogy másokat leuraljak, a másik szerint viszont a hatalom a többiek szolgálatára kötelez.
Sajnos teljesen általános az a jelenség, hogy akinek rangja van, vezető pozícióban van, vagy gazdagabb, mint az átlag, az felette áll a törvényeknek, többet engedhet meg magának, olyan előnyöket élvezhet, amit a többiek nem… Ritkábban találkozom azzal, hogy valaki úgy gondolkodik: „lehet, hogy ezt mások megengedhetik maguknak, de én nem, mert felelősséggel tartozom.” Nem kell ahhoz különösebben nagy hatalom mások felett, hogy szembesülhessünk azzal, melyik eszme uralja a szívünket.
Jézus azt tanította: „aki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen: mert az embernek Fia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.” (Márk 10.44-45) Az önző szív lázad ez ellen, befogadhatatlan ez számára. Mi segíthet abban, hogy mégis ezt az utat kövessük?
Jézus szavai az utolsó vacsorán a tartozásunkra irányítják a figyelmet. „Ha én, aki Úr és Tanító vagyok, megmostam lábatokat, ti is tartoztok egymás lábát mosni.” (Csia Lajos fordítása) Amikor megértjük, hogy Krisztus – akié minden hatalom – a halált is vállalta a megmentésünkért, akkor esélyt kapunk arra, hogy a hála átformáljon minket. Ha megértem, hogy nekem egyetlen dolog járna: az ítélet bűneim miatt, s ennek fényében meglátom, hogy minden kegyelemből van, akkor kialakulhat bennem az, hogy én is tartozom azzal, hogy tovább adjam a kegyelmet. Ez a szemlélet az alapja annak, hogy szakíthassak az uralkodás eltorzult eszméjével, s helyet adjak a szeretet szolgálatának.
Legyen áldott a napod!
Weöres Sándor: Én is
Én is világot hódítani jöttem
s magamat meg nem hódíthatom.
Csak ostromolhatom nehéz kövekkel
vagy ámíthatom és becsaphatom.
Valaha én is úr akartam lenni
ó bár jó szolga lehetnék!
De jaj, szolga csak egy van: az Isten
s uraktól nyüzsög a végtelenség.
Kommentáld!