Béda Venerabilis az észak-angliai Northumbria királyságában született 672-ben. Származásáról nem sokat tudunk. Hétéves korában szülei a bencés Benedek apátra bízták nevelését. Így tehát gyermekkorától kolostori közegben élt. Körülbelül tíz éves lehetett, amikor az újonnan alapított jarrowi kolostorba került. Itt élt ezután élete végéig.

Tanulmányairól szintén nem sokat árulnak el a források. Azt azonban tudjuk, hogy a jarrowi kolostornak gazdag könyvtára volt. Ez is hatással lehetett a könyvek, a tudományok és az írás iránti érdeklődésére.

Béda Venerabilis tehetsége bizonyára korán megmutatkozott. Már egész fiatalon elkezdett tanítani a kolostor iskolájában. Első műveit „A metrika művészetéről” illetve „Az alakzatokról és szóképekről” címmel 701 körül tanítványainak írta. Ettől kezdve rendszeresen írt. Élete végéig több mint 60 könyvet fejezett be, melyeknek nagy része fenn is maradt. Írói munkássága széleskörű tudományos érdeklődését tükrözi. Legismertebb teológiai és történelmi témájú művei mellett nyelvészeti, zenei témájú, sőt földrajzzal és csillagászattal kapcsolatos írásai is ránk maradtak. Fordítóként is hozzájárult az angliai kereszténység fejlődéséhez, így ő ismertette meg honfitársait az egyházatyák több írásával is.

703 körül Bédát pappá szentelték. Nem sokkal ezután megbízták a papjelöltek képzésével. Ettől kezdve élete nagy részét a Szentírás tanulmányozásának és a tanításnak szentelte. Rendszeresen olvasta az Ó- és Újszövetség könyveit. Ekkor kezdte el írni híres Szentírás-magyarázatait is. A középkorban elsősorban ennek a művének köszönhette hírnevét.

Szentírás-magyarázatai mellett Béda elsősorban az angol egyház történetéről írt átfogó művével szerzett magának hírnevet. Gyakran emlegetik „az angol történetírás atyjaként” is. Julius Caesar partraszállásától saját koráig örökítette meg hazája történetét érthető és világos nyelven.

Mindaz, amit az angolok korai történelméről tudunk, nagyrészt az ő műve nyomán maradt az utókorra.

Béda munkássága meghaladta kortársai teljesítményét. Tudományos alapossággal dolgozta fel a rendelkezésére álló forrásokat és azok hitelességét. Külön jelezte, ha valamiben csak szóbeli hagyományokra vagy mondákra támaszkodott. Bédát a Karoling kor tudósai példaképüknek tekintették és az egyházatyákkal azonos tekintély övezte. 836-ban az aacheni zsinat illette először a venerabilis, azaz tiszteletre méltó címmel.

A kolostori tudós érdeklődését érthetően elsősorban a tudományok, a tanítás és az írás kötötte le. Ennek ellenére Béda nem zárkózott el a külvilágtól. Kiterjedt levelezést folytatott több kolostor szerzeteseivel, illetve volt tanítványaival. Érdeklődött a korabeli egyházi élet iránt és világosan látta a torzulásokat mind a papság és a szerzetesség, mind a világi hívek életében. Megértette, hogy ezeket csak reformokkal lehet orvosolni. Erről tanúskodik az a levele, amelyet egy évvel halála előtt írt Egbert yorki püspöknek. Levelében arra buzdítja volt tanítványát, hogy ne hanyagolja el a prédikálást és a vizitációkat. A jobb áttekinthetőség érdekében tanácsolja a túl nagy egyházmegye felosztását. Mindenekelőtt azonban figyelmezteti a papság és a hívek életében is eluralkodott lanyhaság veszélyeire. A megoldást a szentségi és imaélet elmélyítésében látja. Ezért sürgeti, hogy a papok prédikációikban buzdítsák a népet a napi szentáldozásra. Azok az erőfeszítések, amelyeket az angliai egyházban a gyakori szentáldozás és az Eucharisztia iránti tisztelet erősítése érdekében tettek a következő évtizedekben, nagyrészt Béda kezdeményezésére valósultak meg, jóllehet ő maga ezeket már nem érte meg.

Életének utolsó napjairól és haláláról egyik tanítványa számolt be. Eszerint Béda 735 húsvétjától komoly légzési nehézségekkel küzdött. Ennek ellenére utolsó napjait is munkával és Isten dicséretével töltötte. Előadásokat tartott tanítványainak. Szent János evangéliumát fordította. A nap fennmaradó részében pedig zsoltárokat énekelt és kitárt karokkal magasztalta Istent. Az éjszakák nagy részét ugyancsak hálaimában és elragadtatásban töltötte. Krisztus Mennybemenetelének napján, 735. május 26-án szólította magához az Úr. Holttestét Jarrowban temették el. Később a durhami katedrálisban helyezték örök nyugalomra.

Kultusza máig fennmaradt. Napjainkban ugyan elsősorban történészként emlékeznek rá, de teológiai munkássága sem veszített értékéből. Newman bíboros „a bencés rend virágának” nevezte. Hivatalos szentté avatására mégis több mint ezer évet kellett várni.

1899-ben XIII. Leó pápa nyilvánította egyháztanítóvá, ezzel együtt ünnepét az egész Egyházra kiterjesztette.

Koncz Éva