Szokták volt mondani: Lovas nemzet vagyunk. A baj csak az, hogy hol a ló egyik, hol a másik oldalán találjuk magunkat és csak ritkán ülünk fel a nyeregbe. S valóban, sok dologban, legyen az gyermeknevelés, munka, vagy akár az istentisztelet, a keresztényi élet csak fekete-fehérben tudunk gondolkodni és egyik végletből a másikba sodródunk.
Persze, nem volt ez másképp az első keresztényekkel sem, akik - akár zsidó, akár pogány háttérből érkeztek, - eleinte saját erőfeszítéseikkel akarták elérni, kiérdemelni Isten szeretetét.
Majd, miután az apostolok ennek helytelenségére rávilágítottak: „kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van… Nem cselekedetekből, hogy senki se kérkedjék.” (Ef.2:8-9) „Az igaz ember pedig hitből él.” (Róm.1:17)
Átestek a ló másik oldalára és a keresztény szabadságot szabadosságként élték meg, úgy vélekedve, hogy azzal, hogy egykor már hitvallást tettek, megkeresztelkedtek, nevük bekerült nemcsak a gyülekezet, hanem az üdvözültek névsorába is. Így, mindegy, hogy mit tesznek, hogy miként viselkednek a hétköznapokban, ők már nem veszhetnek el.
S mi az igazság? Melyik fontosabb? A cselekedet? A hit? A törvény? A kegyelem? A bűnbánat? A dicsőítés? Az imádság? A jótékonykodás? Az istentisztelet? A becsületes munka?
A keresztény élet olyan, mint a lovaglás, mely a ló és a lovas közös egyensúlyán alapszik. Nem lehetünk könnyelműek, nem lehetünk figyelmetlenek. Isten minden ajándékára szükség van ahhoz, hogy a nyeregben maradjunk.
Urunk, hálát adunk azért, hogy életünk minden területét rád bízhatjuk, és kérünk, segíts, hogy akár imádkozunk, akár dolgozunk, mindenben téged dicsőíthessünk!
Áldott napot!
bejegyezte: szilárd – április 14, 2021
Kommentáld!