"Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem!"
Az 51. Zsoltár, melyből a mai szakaszunk is származik, egy különleges, sőt, tragikus eseményből született fohász. Dávid, az (ekkor még) egységes Izrael királyaként sikert sikerre halmoz, népszerűbb, mint elődje, Saul, ám ahogy ezt mondani szokás, "a nagy hatalommal nagy felelősség is jár". Ez az, ahol Dávid elvéti a célt. Királyként nem volna probléma, hogy megkívánja egy alattvalójának feleségét. Nem etikus, főleg nem manapság, de talán a történetnek ezen pontja felett akár még szemet is hunyhatunk, legyintve, hogy "régen máshogy mentek a dolgok." De a gyilkosság, az egy egészen más kategória.
De megtörténik. Dávid gyermeket vár Betsabétól, Uriás, a legjobb katonáinak egyike, a nő férje pedig kalkulált gyilkosság áldozata lesz — mint egy rossz telenovella, azzal a különbséggel, hogy ez a való élet. Nátán próféta Isten utasítására szembesíti a királyt a rossz döntéseivel, és a magába zuhanás eredményeképpen megszületik a fent említett zsoltár.
Lehet bármilyen nagy harcos az óriásölő Dávid, az ígéret királya, a Messiás ősapja, ő sem tökéletes. Sőt, mondhatnánk, hogy talán a legtöbben messze vagyunk ettől a mélységtől, melybe ő keveredett a saját vágyaitól hajtva. Éppen ezért a mai ige ránk éppúgy vonatkozik, mint rá, akkor, ott, vagy Lévire, mikor Jézus a házában vacsorázott:
"Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre." (Lukács evangéliuma 5:31-32)
Ha rádöbbentél a beteg voltodra, ha a szíved megtört a bűn felismerésének súlya alatt, biztos lehetsz benne, hogy Isten nem taszít el magától. Nem taszította el Dávidot sem, mert ő "a töredelmes és megtört szívet nem veti meg".
Áldott napot!
Kommentáld!