|
Valamit
lezárunk, s valamit elkezdünk. Hálaadó szándékkal érkeztünk meg, közben
pedig nagyon foglalkoztat bennünket, hogy mi Isten akarata, mi Isten
terve? Mi Isten szándéka velem? Mi a terve az én életemben? Hogyan akar
megnyilatkozni az én életemen keresztül?
Amikor elhangoznak ezek a
kérdések, s elkezdődik egy új év, olyan természetszerűen rögtön a jövő
felé irányítjuk a tekintetünket, s a gondolataink elkezdik fürkészni azt
a kikutathatatlant és bizonyos szempontból leírhatatlant, amit úgy
szoktunk megnevezni, hogy „jövő”.
Tulajdonképpen ezelőtt van még egy nagyon fontos dolgunk, és lehetőségünk.
Még
van néhány óra ebből az évből, ezért rácsodálkozhatunk arra, hogy
Istennek nemcsak a jövőre vonatkozóan van terve, hanem van terve a
múltunkkal is. Istennek a múltunkra vonatkozóan is sokféle szándéka,
terve és akarata van. Milyen nagy dolog, ha mi az Isten szándékát nem
csak előrefelé, hanem visszafelé is kutatjuk, és rákérdezünk:
„Mondd
meg, Istenem, mi a szándékod a múltammal? Mit akarsz, mit tegyek azzal,
ami már elmúlt? Hogy akar beépülni az Isten országába és a Te megváltó
művedbe az, ami már elmúlt ebben az esztendőben? Mi a szándékod a
múltammal?”
Semmiképpen nem szeretnék most ötleteket adni
nektek, hogy milyen szándéka lehet Istennek a múltunkra vonatkozóan,
mert van még néhány óránk, hogy ezen egy picit elgondolkodjunk, mielőtt
átadjuk magunkat a következő évnek. Mindenesetre ha valamit meg tudok
fogalmazni magamnak abból, hogy „igen, azt gondolom, Istennek ez a
terve, a szándéka, az akarata a múlt már lezárt eseményeivel
kapcsolatban”, akkor lehetőségem lesz arra, hogy a múlt dolgait a
helyükre tegyem.
Egészen biztos vagyok benne, hogy Istennek van
egy egyetemes szándéka mindegyikünk múltjára vonatkozóan, hogy azt a
helyére tegyük. Mármost nagy kérdés, hogy az ember múltja hogyan és hol
kerül igazán jól a helyére?
|
|
|
A
múltunk egyszerre lezáródott, végérvényes, és maradandó. De ettől még
annyi szabadságunk van vele, hogy a helyére rakjuk. Hiába maradandó és
végérvényes, mégis a megfelelő helyét keresi Isten országában és talán a
mi életünkben és kapcsolatainkban is.
De nagy dolog, ha megtaláljuk Isten szándékát a múltunkra vonatkozóan! Ez azt jelenti, hogy a helyére tudjuk tenni.
S
abban, hogy a múlt lezártságában és maradandóságában mégis van annyi
szabadságunk, hogy azt a helyére tegyük, két dolgot felismerhetünk. Az
egyik, hogy az egész múltunkat Isten kezébe ajánlhatjuk. Azért, mert
végérvényes és maradandó és a maga természete szerint lezáródott,
eljuthatunk oda, hogy azt mondjuk:
„Istenem, kérlek téged, ne
csak engem tarts a tenyereden, hanem hadd adjam oda neked ezt az
esztendőt is. Hadd bízzam rád a múltamat, mert az a te kezedben van a
legjobb helyen. A részleteknek pedig majd én igyekszem megtalálni a maga
helyét.”
Ha ez így tud történni, akkor nagyon sajátosan
valami felé meg is tudunk nyílni. Ez pedig az, hogy ha a múltunk
végérvényes és maradandó, akkor minden pillanatunk végérvényes és
maradandó. Éppen ez a pillanat is, amit most megélünk, a következő
pillanatban múlt lesz, végérvényes és maradandó. De nagy dolog az, hogy a
múlt megtanít bennünket arra, hogy az életünk maradandó, hogy amit az
életben teszünk és ahogyan egymás felé fordulunk, annak óriási
jelentősége van.
Isten segítsen bennünket abban, hogy az ő
tenyerébe tudjuk helyezni magunkat, és most különösen a múltunkat, és
ezáltal valamit megsejtsünk abból, hogy mi az ő terve a jövőre
vonatkozóan.
(Pál Feri atya)
Kommentáld!