“Zarándokének. Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta.”
Hosszú
út volt, és messze nincs még vége. A hegyek ott tornyosulnak, és a
túloldalán az áhított föld, a megígért nyugalom. Már a gondolattól is
elszorul a torka, és a távolság fájdalma csak úgy gyötri, de közeledik a
cél.
Az útvonal nem egy sétagalopp. Banditák, szakadékok, heves folyók
és még ki tudja hány veszély szegélyezi a vándor útját, de ő csak megy
előre, mert hamarosan haza ér.
A
zarándok a hegy lábánál áll, és tudja, hogy azon túl van az otthona.
Végre eljut oda, ahol a barátai várják. Egy baj van, a hegy. Ahogy
felnéz rá, egy gondolat jár a fejében: “át kell jutnom valahogy”. A
fordítás nem egyértelmű. Attól függ, melyik fordítást olvassuk, hogy
kérdést tesz fel, vagy felkiált.
Ha
kérdés, akkor a választ jó helyen keresi. Abban a pillanatban, amikor a
kétségbeesés eluralkodna rajta, erőt merít Istentől, és hozzá fordul
segítségért. Tudja jól, hogy Ő lehet az egyetlen, aki bármilyen próbán
át tudja vezetni. Ő lehet az egyetlen, akinek nem számít, hogy egy
oroszlán, egy bandita, vagy a természet erői, le tudja győzni mindet.
Ismeri Istent annyira, hogy tudja, hogy Ő ott lesz mellette mindig.
A
másik fordítás, hogy felkiált: “Onnan jön az én segítségem!” A zarándok
a hegyekre nézve felidézi a történeteket, mikor ősei átkeltek a
tengeren, és a Sínai tetejére nézve látták Isten jelenlétét. Olyan közel
voltak Hozzá, mint kevesen a történelemben. A hegy felidézi számára a
Teremtő hatalmát, ami minden küzdelmen átvezette a népet. Emlékezteti
arra, aki a világot alkotta, és az ígéretekre, amiket tett.
Két
dolgot kell megtanulnunk ma ebből. Hogy vészelhetjük át a nehéz
helyzeteket? A Biblia tanítása szerint emlékeztessd magad Isten
hatalmára, és ismerd meg Őt annyira, hogy minden helyzetben tudd, hogy
kinek az oldalán állsz!
Te mit látsz a hegyben? A nehézséget, vagy Istent?
Áldott napot!
Kommentáld!